2016. május 1., vasárnap

Nessa-kritika #2 - Juliet Kraus: Impossible Love

Több, mint egy hónapja, hogy utoljára jelentkeztem kritikával, és a lustaságom felett érzett bűntudat már épp elég volt ahhoz, hogy rászánjam magam a következő elkészítésére (főleg, hogy azt március 25-én rendelted, magyarul valami istentelenül régen). Nem is húznám tovább a sorokat; legyen úgy!


Impossible Love

A kinézet
1. A fejléc. Akkor is szeretem róla kifejteni a véleményemet, ha nem a blogger készítette, szóval ezt most is megteszem.
Szerintem a legnagyobb előnye, hogy valami frenetikusan lettek eltalálva a színei. De komolyan. Nem is kell kifejtenem, elég, ha annyit mondok, hogy tökéletes az összes árnyalat. Ami még zseniálisan meg van oldva, az a fejléc kettőssége - az egyik oldalon a kék, a másikon a vörös színű elemek.
Hasonlóan profin van megoldva a fejlécen virító szereplők alakja, kifogástalan a kivágás, az elhelyezés, minden. A címmel sincs bajom, szerintem az is megfelelően van ráírva. Egy rossz szavam sem lehet. (6/6)
2. A háttér. Tetszik a blogodban, hogy az összes szín hibátlanul illik egymáshoz, minden passzol, kellemes a szemnek, semmi nem lóg ki a sorból. Mivel ez a háttérre is igaz, ezért nincs mit mondanom. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Ezek is jók úgy, ahogy vannak. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. Tetszik, hogy végre itt egy blog, ahol nem fekete az alap betűszín. A kék betűszín remek választás volt. Ami nem tetszett, az az élénk kék dátumfejléc - szerintem akkor már inkább fekete legyen, ha nem a bejegyzések szövegével egyező árnyalatú kék. A modulok vagy a bejegyzések címeivel is meg vagyok elégedve.
A bejegyzések címeinek típusa nekem tetszik, ahogy a bejegyzéseké is. A moduloké meg főleg, mert, ha jól látom, még az ékezetes betűket is ismeri, ami zseniális. A méretekkel is mindent jól eltaláltál, nincs mibe belekötnöm, tényleg. (3/3)
5. Az effektek. Furcsa, hogy fehérre váltanak a linkek a kurzortól, de igazából jól illenek az összhatásba. Más effektet nem találtam, de ez egyáltalán nem baj, sőt, tetszik, hogy nem a túlcsicsázottságon van a hangsúly. (5/5)
6. A modulok. Ami szokatlan volt, az az, hogy az információk előbb található meg a modulsávban, mint az oldalak vagy a fülszöveg. Szerintem előbbit nyugodtan tehetnéd utóbbiak után.
A chat színei szerintem valahogy kilógnak az összhatásból. Sem a vörös, sem a fekete nem fordul elő a többi betűszín között, és szerintem beállhatnának ezek is a sorba, a harmónia kedvéért.
Tetszik az infós és a fülszöveges szövegdoboz, minden szempontból szuperek. Ami meg különösen elnyerte a tetszésemet, az, hogy a szövegdobozok világosabb kékes sávjaihoz akar passzolni a közöttük elhelyezkedő menü, amiben szintén nem találtam kivetnivalót. Nagyon jó döntés volt a designer. (12/11)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Könyvborítót nem találtam, de úgyis klisés, elcsépelt ötletnek tartom az ilyen plecsniket, szóval szerintem jó ez így.
A blogod különlegességei közé sorolnám a színeket - pirossal és kékkel nem sok blogon találkozni, főleg nem együtt. Így hirtelen csak ezt tudom felhozni, de, mivel a blogod egész kinézetét ez határozza meg, így ez is épp elég. (5/5)
8. Az összhatás. Bevallom, elsőre kicsit kritikus voltam a szokatlan színválasztás miatt, de a blogodra jó érzés ránézni, és semmilyen szembeötlő negatívumot nem tudok ismertetni. (5/5)

A kinézet összesen: 40/39


A tartalom
1. A cím. Meg kell mondjam, elég csalódott vagyok. Bárki, aki rápillant a címre, egy elcsépelt 1D-fanfictionra asszociál, és ez a kép elég kiábrándító tud lenni ahhoz, hogy bele se olvasson a blogba. Már alapból elcsépelt, ha egy magyar blognak angol címe van. Az elcsépeltség második foka az, ha abban az angol címben szerepel a "love" szó is. Na, de, ha még az "impossible"-jelzőt is hozzácsapod... Úristen. Biztos vagyok benne, hogy találnál te ehhez a történethez egyedibb címet is, ha próbálkoznál. Mert jelenlegi állapotában egy tucatcím, ami nemcsak angol nyelvű, de a lehető legelcsépeltebb is. Sajnálom, de semmi pozitívumot nem tudok felfedezni benne. Már akkor is sokkal minőségibb lenne, ha németül írtad volna, tekintettel a blog német vonatkozásaira. (6/0)
2. A fülszöveg. Feltételezvén, hogy az "Ízelítő" címmel ellátott szövegdobozban olvasható szöveg a fülszöveg, nem teljesen vagyok elégedett. A hossza még meg is felelne, de az, hogy "visszavonhatatlanul beleszerettem", szinte minden blog erősen idézőjeles fordulatai között megtalálható, ergo nem túl figyelemfelkeltő. Márpedig a fülszövegeknek az lenne a dolga, hogy felkeltsék az arra tévedő látogató figyelmét, és rávegyék, hogy beleolvasson a sztoriba is. Azonkívül eléggé szemet szúró hibák is vannak benne.
",, a legutáltabb emberben is felfedezhettünk egy kis jót." - olvastam régen ezt az idézetet. Sohasem hittem ebben, addíg egészen addig, míg meg nem ismertem Őt. Eleinte, mintha teljesen más lett volna. Sértegetett, folyton-folyvást csak azt hallottam, hogy én nem érdemlem meg a helyem. De a sérülésem mindent megváltoztatott. Figyelmes és megértő lett velem. Nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna. A beszélgetéseink folyamán döbbentem rá, hogy én visszavonhatatlanul bele szerettem beleszerettem."
Ha viszont ragaszkodsz ehhez a fülszöveghez, az sem katasztrófa, én csak a sablonos lezáráson fogtam a fejem, na meg a hibákon. (5/3)
3. Az oldalak. Csak a szereplős oldalakhoz lenne hozzáfűznivalóm, ami történetesen elég rendetlen és összecsapott hatást kelt. Ebben közrejátszik a sok, különböző helyekről összeszedett karakterkép, amik különböző méretűek, és ezért rendetlennek tűnnek együtt, de az is, hogy Martina adatlapja után például három üres sort hagytál, mindenki másé után pedig csak egyet. Apróságok, de nagyon sokat ronthatnak az összhatáson, ugyanakkor könnyű kijavítani őket. Rendezett képeket például akármelyik blogmagazintól rendelhetsz, de, ha nem akarsz, nem is kell, csak keress kicsit egymáshoz passzolóbb képeket arról a három karakterről, akik jelenleg a szereplőknél sorakoznak. (4/3)
4. A prológus. Sem különösebben pozitív, sem kifejezetten negatív érzéseim nem támadtak a prológussal kapcsolatban első olvasásra; valamiért az vele a legnagyobb bajom, hogy nem ébresztett bennem érdeklődést, sőt, semmilyen érzelmet. Ami bizonyos szempontból jó, mert, ha nagyon szar lett volna, akkor legalább az elkeseredettség érzelmét kiváltotta volna.
Nem igazán tudom leírni, hogy miért nem nyűgözött le a prológus, de talán kezdjük a kézzelfogható problémáimmal: az első bekezdésben négyszer szerepelt a 'mindig' szó (erre mondaná a szinonimaszótár, hogy állandóan, egyfolytában, szüntelen, szüntelenül, örökösen, minduntalan, szakadatlan, szakadatlanul, folyamatosan, egyre, folytonosan, tartósan, mindenkor, örökkön-örökké, éjjel-nappal, folyton, folyton-folyvást, permanensen, bármikor, töretlenül, megállás nélkül, sorozatosan, egymás után, minden esetben, mindvégig, váltig). Ehhez hasonló jellegű problémám az, hogy a szöveg nem sorkizárt - rengeteget dobna a külalakján, és egyáltalán nem nagy kunszt megoldani.
Mivel nem értek a focihoz (ezt úgy képzeld el, hogy komolyan, mint a kínai, nekem olyan; nem viccelek!), ezért nem tudtam beleélni magam az első bekezdésben bemutatott, fociőrült lány helyzetébe. Talán ez lehet a gond. Ami viszont egyértelműen zavart, a helyesírásod. Igaz, erre ad hoc van egy külön pont, de a prológus helyesírását valamiért mégis a prológusnál tárgyalnám inkább.
Ahova mentem, mindig is elítéltek, azért, mert focizok.
Nekik csak a kinézetük, s az újabbnál-újabb ruhaneműk számítottak.
Végre lettek igazi barátaim, akikkel mindent megoszthattam és átélhettem.
Ő lenézett, azért, mert lány vagyok, és ,,tudok" focizni.
Ha találkoztam vele, mást sem csinált, mint engem ócsárolt.
,,Félre ismerted Félreismerted, Ő nem ilyen" - hallottam mindenkitől.
De a legjobb barátnőm térített észhez észhez térített.
Ami még szúrhatta a szemem, az talán az volt, hogy mindig nagybetűvel írtad az "Ő"-t és a többi személyes névmást, ami Rá vonatkozott. (Tessék, már én is kezdem!) Ez lehet, hogy csak egyéni hóbortom, szóval nem jár érte pontlevonás. A szóismétlésre ellenben nagyon oda kéne figyelned, mert nem csak a mindig-et olvastam többször. Arra azonban büszke lehetsz, hogy a prológus érdekes lezárása kellő mértékben csalogatja az olvasót.
Ugyanakkor az eddigi történet elolvasása során a szemembe ötlött, az volt, hogy Shakespeare Romeo és Júliájának prológjához hasonlóan a te prológusod is elmondja gyakorlatilag az egész történetet, elspoilerez mindent, mégis érdekel a történet. És ez az, ami a hibái ellenére is felhúzza a prológust! (5/3)
5. A történet. Kezdjük az alapoknál. Rettenet zavarónak találtam, hogy a 7. fejezetig a részek valamilyen, számomra érthetetlen okból középre voltak zárva, aztán balra zártra váltottak. Mindenkinek egyszerűbb lenne az élete, ha rászánnál öt percet, és sorkizártra állítanád az összeset - legalábbis szerintem. Amit a pozitívumok - és egyediségek - közé tudnék sorolni, az az, hogy a fejezeteket németül nevezted el, kapitelnek.
A történet iszonyatosan idegesítő elemét képezik a bújtatott reklámok. Hidd el, senkit nem érdekel, hogy Martina egy Adidas táskával indult-e útnak, vagy egy random táskával. Nem kell nekünk Audi, Vans, Nike, Adidas, Penny Board meg a többi márkanév, mikor sima köznevekkel is le lehetne rendezni őket. Még a végén azt feltételezem, hogy leszerződtél ezekkel a márkákkal, hogy reklámozod őket pénzért.
A történet kezdésére nem jutott találóbb jelző az eszembe a nevetségesnél. Most komolyan egy levél változtatja meg a főhősnő életét? Oké, értem, hogy az milyen levél, meg minden, de ez már Harry Potter idején is elcsépelt volt. Az meg, hogy ebbe a szülők egyetlen búcsúszó nélkül beleegyeznek, egyszerűen képtelenség. Ezek nem szülők, ezek... kőszobrok! És nem, nem érdekel, hogy nagykorú lányról van szó, akkor is!
Amit feltétlenül hiányoltam a történet elejéből, az az, hogy kifejtsd, miért tehetséges annyira Martina. Rendben van, hogy ejtettél el utalásokat arról, hogy az apja már négyéves kora óta focistának képezte, de nem lett volna baj, ha, tudom is én, pl. elmesélnél egy sztorit erről. Például, hogy az apja egy egész napig vele focizott kiskorában. Ilyesmire gondolok. Ki kéne fejteni, hogy hogyan lett egy átlagos lányból ekkora tehetség, mert eddig minden szempontból az olyan, fantasy-történetekben felvonultatott kiválasztottakra hajaz, akiknek nincs megmagyarázva a különlegessége, egyszerűen csak különlegesek, különbek, mint a körülöttük élők, és kész.
Rettenetesen unalmasnak éreztem az első fejezeteket, de ebben nagy szerepet játszottak a ki nem fejtett sablonkarakterek, a temérdek hiteltelenség és történetvezetési baki, a csapnivaló helyesírás, a nevetséges fogalmazás és a gyerekes stílus, amikről lejjebb mind bővebben írok majd. Tehát összességében nem lett volna annyira borzalmas, ha másféle hibák nem rontanak a helyzeten. A 16. fejezettől viszont egészen elkezdett érdekelni, bántam is, hogy csak 17 fejezet van fent eddig. A 10. fejezet környékén még alaposan le akartam pontozni a történet kivitelezését, de már nem így érzem. Ha ezentúl a legtöbbet hozod ki magadból, ez egy nagyon szuper sztori is lehet.
Az alapötletet nem tudom túlzottan magasztalni, mert egyáltalán nem fogott meg. Ha a sablonossága nem is lenne ott, az mindenképp lehúzná, hogy milyen kidolgozatlan, milyen gyorsan történnek a dolgok, a lényeges dolgokat mennyire lényegtelennek állítottad be. (10/2)
A kivitelezést az utolsó pár fejezet húzta fel a szememben, és ez bizonyítja, hogy igenis fejlődtél a tavalyi nyár vége óta, amikor a prológust feltöltötted. És ez nemcsak hatalmas dicséret, de neked büszkeségre ad okot! (10/7)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Leírásokkal legnagyobb bánatomra alig találkoztam azokon kívül, amik elmondják, hogy Martina felvette a Nike-ját. (Ha nem esett le az irónia, kifejezőbben is leírom: nem vagyok elégedett.)
Párbeszédek szempontjából is sokat fejlődtél a kezdetek óta; míg a történet elején rohadtul hiányoltam egy apa-lánya vagy anya-lánya párbeszédet, legalább a búcsúzáskor, addig a 17. fejezet környékén már egész hihető, hiteles párbeszédeket vonultattál fel.
A karakterekről viszont szerencsére - vagy épp sajnos? - ennél sokkal többet is tudok mesélni. Először is: Martinán kívül mindenki abszolút kidolgozatlan. Oké, gondolom, Mario-ról akkor kapunk majd részletesebb ismertetőt, amikor maga Martina is megismeri majd, de könyörgöm, Steff azért mégiscsak jelentősebb karakter annál, hogy csak pár sort kapjon a története! Ráadásul tele vannak a fejezetek olyan nevekkel, akik konkrétan csak nevek, semmilyen jellemzőt nem tudok kapcsolni hozzájuk, és ez nagyon zavaró hiba!
Másodszor: Steff és Mario sablonok. Ez tény. Sajnálom. Steffi csak a tipikus legjobb barátnő és lakótárs, akinek egyedüli és legfőbb jellemzői a hibátlan kinézet és a pillanatok alatt öribarivá előlépő képesség. Mario ugyanez, csak vele az a baj, hogy ő van beállítva a kőbunkó pasinak, akiről az olvasó már az első jelenetét olvasva tudja, hogy azért kőbunkó, mert bele van zúgva a főhősnőbe, de ez a főhősnő számára természetesen csak kb. húsz fejezettel később derül ki. És ez nevetséges.
A másik, ami/aki nevetséges, maga Martina. A lehető leggyerekesebb karakter, mert hiába nagykorú papíron, ha az írója olyan tizenéves, aki nem tud hitelesen megalkotni felnőtt karaktert. Itt jön a képbe a fogalmazásod és a stílusod, amik nagyrészt tehetnek erről. Ami viszont jó húzás volt a részedről, az a főhősnő változatossága - nem elégedtél meg annyival, hogy vérprofi focista; hozzáírtad, hogy egy jó nyelvérzékkel rendelkező, tehetséges fényképész, aki egyben egy jól gördeszkázó könyvmoly is. És ez figyelemreméltó!
Ami hibaként szemet szúrt, az a következő részlet a 11. fejezetben:
"A gondolataim a családom felé vándoroltak, s rájöttem, hogy milyen régen beszéltem velük. Bűntudatom támadt, ami hamar el is párolgott, mert észbe kaptam, hogy már önálló vagyok. Nem függök az ő időbeosztásuktól, szabályaiktól, minden döntés az én felelősségem és a következményeket is én vállalom." - Ez is bizonyítja, hogy fiatal vagy még a felnőttek gondolkodásának hiteles levezetéséhez. Attól még lehet bűntudatod, amiért elhanyagoltad őket, hogy önálló vagy.
Összegezve tehát. Leírások: (5/1) Párbeszédek: (5/3) Karakterek: (5/2) (de csak azért, hogy megdicsérjelek Martina sokoldalúságáért!)
7. Stílus, fogalmazás. Legnagyobb, legzavaróbb és leggyakrabban előforduló hibád az időváltás. Nagyrészt múltidőben íródott a történet, ehhez képest nem egyszer teljes bekezdéseket olvashatunk jelenben, aminek semmi jelentősége nincs, csak figyelmetlenségből van úgy. Feltétlenül ki kéne javítani!
A második hatalmas hibád az, hogy, bár egy nagykorú lány szemszögéből meséled az eseményeket, egy pillanatra sem tudtam elhinni, hogy nem egy középiskolás lányról olvasok. (Akkor leszek bajban, ha kiderül rólad, kedves írónő, hogy rohadtul nem tizenéves vagy, hanem már, mondjuk, egyetemista... Én meg itt szapullak a tizenéves-jellegű fogalmazásod miatt... Á, muszáj bíznom a megérzéseimben.) Erről a gyerekes fogalmazásmódod és stílusod tehet, amin rengeteg, minőségi regény elolvasása tudna csak segíteni.
Észrevettem még, hogy többször alkalmaztad a történet során az "elragadnak az álommanók" hangzású kifejezést. Lehet, hogy csak nekem nem volt gyerekszobám, de az is lehet, hogy ezt a kifejezést te találtad ki. Akárhogy legyen is, mindenképp jó, ha figyelmeztetlek, hogy a nyelvújítás eddig egy kezdő írónak sem vált a javára.
Azt írtam volna, hogy az időváltás a leggyakoribb hibád? Hát nem, a szóismétlés az, de erre nem szeretnék fölöslegesen billentyűzetet koptatni már. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy érezhetően nem olvasod át a fejezeteket, mielőtt publikálod őket; rengetegszer fordult elő, hogy a hosszabb mondatoknak semmi értelme nem volt. Néhány, legszembetűnőbb hibádat pirossal jelöltem, hogy alátámasszam az állítást, miszerint tele van a blogod hibákkal:
Kicsit kedvtelennek tűnt, de ezt befogtam a fáradtságnak. - Nem kedvtelen, hanem kedvetlen, és nem befogni kell a fáradtságnak, hanem betudni.
A városnézés után csak két nap telt el, de mind a két nap edzésünk volt a holnapi meccs miatt. - Az 'után' helyett praktikusabb és helyesebb volna az 'óta' névutót írni.
Szeptember tizenhatodikán közösen úgy döntöttünk a lányokkal, hogy a fiúk Olympiakosz idegenbeli, első Bajnokok Ligája csoportmérkőzését, közös megegyezés után, a mi házunkban nézzük meg. - Egy vesszőhiba is befigyel, de a lényeg: most akkor közösen, vagy közös megegyezés után? Valamelyiket muszáj kivenned a mondatból.
Két és fél óra alatt sikerült rendet varázsolni, de erre az is közre játszott, hogy egy kései ebédet is beiktattam szünet gyanánt. - Az 'is' éppenséggel kétszer fordul elő; a közrejátszott egy szó; és közrejátszani a dolgok nem erre szoktak, hanem ebben. Tehát helyesen: ebben az is közrejátszott.
Ha elmegyek valamerre, akkor biztos, hogy nálam van a jól imádott fényképezőm. - Nagyon érdekelne, hogy lehet valamit jól imádni.
Nevetve vontam meg a vállam, még csak nekem is most esett le, hogy ők még nem tudnak a kapcsolatukról. - Másik, gyakori hibád a furcsa szórend. A szóismétlésről már nem is írok, de a mondat középső része magyarosabban így hangzana: nekem is még csak most esett le. (5/1)
8. A helyesírás, szókincs. Csapnivaló helyesírás. Pont oda a párbeszédekben, ahova nem kéne ("- Azt megköszönném.- cipeltük be ketten a holmim.", írod te; helyesen: " - Azt megköszönném - cipeltük be ketten a holmim."); igekötős igék katasztrofálisan helytelen használata (ha az igekötő az ige előtt áll, egybeírjuk vele, ha utána, külön - rémlik ez valamelyik általános iskolai nyelvtanóráról legalább?); kitalált szavak (mi volt a 4. fejezetben az a szó, hogy "barátosném"?), meg a hátam tudja, még mi minden... hadd illusztráljam pár példával.
Az e-mail címembe belépve a csapattársaimtól jött üzenetekre válaszoltam. - A XXI. századi fiatal felnőtt korosztálynak annyit már minimum tudnia kéne, hogy nem az e-mail címedbe lépsz be, hanem az e-mail fiókodba.
Felmentem a szobámba és a regényem kezdtem olvasni. Nem haladtam vele sokra, mert elkalandoztam. - Azt akartad írni, hogy nem jutottál vele sokra, de, ha máshogy akarod megfogalmazni, akkor is "nem haladtam vele sokat".
Az edző hátra fordultam hozzám és mondta, hogy menjek melegíteni. - A hátrafordult egyébként is egy szó, de nem Martina fordult hátra, hanem az edző.
A szekrényem előtt megállva magamhoz vettem a mai szettem, ami egy vastagabb, fekete edzőnadrágból és egy hozzá illő melegítőfelsőt. - Érzed, hogy semmi értelme a mondatnak? A végének ennek kéne lennie: és egy hozzáillő melegítőfelsőből állt. Ja, mert ugye a hozzáillő is egy szó.
Szókincsügyileg jóllehet legalább nincs problémád. De nem így érzem, amikor épp ugyanazt a szót használod negyedszer is, amikor annak van nyolc szinonimája. (5/1)
9. Hitelesség, történetvezetés. Ha az eddigiekben csak pozitívumokról írtam volna, ez akkor is feketelevesnek számítana. Így viszont már inkább fekete lávának kéne nevezni, vagy én nem tudom.
A történetvezetésed finoman szólva is ordít arról, hogy nem olvastál még elég regény ahhoz, hogy tudd: az olvasónak fenn kell tartani az érdeklődését. Mert, ha elunja magát olvasás közben, akkor leteszi a könyvet. És hiába tartogatnád te épp a következő oldalra az izgalmakat, az olvasód nem fogja újra a kezébe venni és kinyitni a könyvet. Na most, a te történetedben az első 15 fejezetben gyakorlatilag semmi érdemleges nem történik. Ami történik, azt pár szóval össze tudnám foglalni: Martina Münchenbe költözik, ott megismerkedik a csapattársaival, és velük nagyon sikeres meccseket hoznak össze. De ennyi! És ez édeskevés ahhoz, hogy fenntartsa egy olvasó érdeklődését!
Dacára annak, hogy mennyire unalmasak a kezdeti fejezetek, minden iszonyat gyorsan történik. Semmi lényeges esemény nincs kifejtve (lásd: Martina szülei egyetlen szó nélkül elengedik Németországba a lányukat, semmi búcsúzkodás vagy épp marasztalás), ellenben egész sorokat szánsz jelentéktelen mozzanatokra (lásd: "A szobámba érve bezuhantam az ágyba és még olvastam pár oldalt. A könyv izgalmas volt, de hamar elaludtam  rajta"). Utóbbival magában még nem is lenne baj, ha izgalmak ellensúlyoznák, de, ismétlem, ilyenekből semennyit nem olvashatunk.
Még egy dolog, amit meg kell tapasztalnod: ha egy fejezet nem érdekesen zárul le, akkor az olvasót nem fogja különösebben érdekelni a következő. Ehhez képest nem túlzok, ha azt írom, hogy az eddigi 17 fejezetből legalább 10 úgy végződik, hogy Martina elalszik vagy épp bezuhan az ágyba. Ez így nem lesz jó.
Egy hitelességi kérdés Mario és Martina viszonyáról egymáshoz. Még csak egyetlen (!) Mario&Martina közös jelenetre került sor, amikor az egyik fejezetben elhangzik a mágikus mondat Martina gondolatai között: "Ennyire embert még nem utáltam, mint őt." De miéééért? Attól, ami abban az egy jelenetben lejátszódott, még nem utálsz meg egy embert ennyire. Ha meg volt más is, ami miatt megutálta, akkor erről miért nem írtál? Hiszen ez lenne a sztorid lényege!
Pozitívum, hogy nem a szerelem áll a történet középpontjában. Bár már az első fejezetek egyikében feltűnik a színen a főhősnő nagy Ő-je, fejezetek múlnak el úgy, hogy alig van szerepe annak a nagy Ő-nek. És ez csodálatosan üdítő élmény a sok sziruposan szerelmes történet után! Remélem, ezt akkor is tartani fogod, amikor Mariónak már több szerepe lesz.
Történetvezetési tanács: ne szánj egy egész fejezetet arra, hogy a szereplők elmennek egy össznépi paintball-ozásra. Nem annyira érdekfeszítő cselekményszál/epizód, hogy fejezetet szánj rá. Higgy nekem. A paintballozásról még: elhangzik ennek a fejezetnek a környékén az, hogy: "majd a játékról kezdtünk beszélni. Még egyikünk se vett részt ilyesmiben, így kíváncsian vártuk a mai napot." Nem fogom elhinni, hogy a világot látott, kőgazdag focista őstehetségek még sosem paintballoztak kb. húsz életévük során!
Huszonhárom lány persze sokáig tollászkodott, de mégis mi érkeztünk meg elsőként. - Logika, hol vagy? Hogy érkezhetett volna meg 23, sokáig tollászkodó lány hamarabb, mint a fiúk? Ezt kifejthetted volna.
De a kedvencem a 11. fejezet eleje: "Az egyetem sosem volt gyerekjáték. Sokkal, de sokkal többet követeltek, hogy tudj és még a vizsgák alkalmával is nehezebbnél-nehezebb feladatokat kapsz. Természetesen nem elég, ha felszínesen tanulsz, mint anno általánosban. Nem, itt kőkemény magolás van." Ezen annyit vigyorogtam! Ja, hogy ezt komolyan gondoltad? Nem gondolhattad komolyan.
Ami még sokszor előfordult, az, hogy a mondatokban a kötőjelek és idézőjelek elé és után szóközt teszel, mikor nem kéne. Nem a párbeszédes kötőjeleknél, hanem például az -e kérdőszócska kapcsolásánál. Nem kell szóköz. Például:
ki - be járkált - Így írnád te. Helyesen: ki-be járkált. Ez épp nem fordult elő az írásodban, de példának megfelel.
Pár alapvető hitelességi bukfenc, amit nem követnél el, ha eleget láttál volna már az életből:
A 13. fejezetben tanúi lehetünk, hogy egy teljesen ismeretlen kislányt a szülei elengednek edzeni Martinával úgy, hogy még sosem látták Martinát. Kérlek szépen, a normális - jó, akkor használom inkább a hétköznapi jelzőt, hogy ne legyek annyira nyers - szülők akkor se biztos, hogy elengednék, ha ismernék a csajt. Mert mégiscsak kitörheti a lábát a szerencsétlen kislányuk, amikor ők nincsenek is ott vele! Bár, minek is akadjak fenn ezen, amikor Martinát egyetlen jó tanács nélkül elengedték a szülei hétszáz kilométerrel messzebbre... Vagy csak az én szüleim túl szigorúak, ezért értelmezem rosszul?
A másik, amiből lesír, hogy nem gondolod végig a dolgokat eléggé, mielőtt leírod: az időzavar. A 14. fejezetben történik, hogy Martina a szövegszerkesztő megnyitása közben rápillantott az órára, ami már háromnegyed hármat mutatott. Ezután felmegy Skype-ra, a családjával még egy fél órát beszéltek, és aztán mi történik? Háromnegyed háromkor már köténnyel a kezemben vártam lent. Azt már nem is kéne mondanom, hogy a mondatod úgy helytelen, ahogy van. Mert te ezt írtad:
"Még egy fél órát beszéltünk, de tartanom kellett magam a Schneidernek tett ígéretemnek, így háromnegyed háromkor már köténnyel a kezemben várt lent." - Ígérethez tarthatod csak magad, ígéretnek nem. És akkor "háromnegyed háromkor" nem inkább Martina várt lenn a konyhában, ha egyszer ő az, aki ígért valamit? Vagy én értelmezem rosszul? Ergo, helyesen: Még egy fél órát beszéltünk, de tartanom kellett magam a Schneidernek tett ígéretemhez, így negyed négykor már köténnyel a kezemben vártam őt lent. (5/0)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. A blogos trailerekért sosem voltam túlságosan oda, de a tiéd egészen tetszik. De muszáj volt James Arthur Impossible-je háttérzenének? Imádom ezt a számot, de a csapból is ez folyik, pedig annyi gyönyörű zene van, ami megfelelne erre a célra! Ráadásul egy mondat közepén lett félbeszakítva a végén.
Feltétlenül egyedinek és ötletesnek tartom a "poénlelövős" prológust és a német fejezetcímeket, de más nem igazán fogott meg a blog tartalmában sajnos. (5/3)

A tartalom összesen: 75/29


Ha bárhol bántónak, igazságtalannak vagy egyenesen sértőnek érezted a kritikámat, azt ne habozz megírni kommentben vagy akár e-mailben, mert én is hibázhatok. A kritika teljes mértékben építő szándékkal íródott, nem állt szándékomban téged megbántani.
Remélem, azért legalább valamennyire megérte várnod a kritikára ennyit. Boldog anyuci-napot, boldog májust és további szép napot mindenkinek!
xoxo Nessa Laura

2 megjegyzés:

  1. Kedves Nessa!
    Köszönöm szépen tartalmas kritikád, igyekszem kiküszöbölni a hibákat, amiből van egy halom.
    Nagyon szépen köszönöm, és elnézést, hogy csak most választoltam.
    Juliet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Juliet!
      Én köszönöm a bizalmadat, a továbbiakhoz is sok sikert kívánok! Nincs semmi baj! :)
      xx Nessa

      Törlés