2016. augusztus 19., péntek

Cat - kritika #3 - Anna Vok & Szűcs József Árpád - All you need is love


Kinézet:

1. A fejléc. Ha a címet és a szereplőket nézem, az ugrik be, hogy a készítő nagyon kezdő. ( Amivel semmi bajom, mert én is szoktam hibákat véteni.) A szereplők nincsenek rendesen kivágva, a háttér nem egy alap, hanem egy kép, és azon kívül rá van rakva egy nyaklánc, ami a két szereplő szerelmét akarná szimbolizálni. Nekem ránézésre az volt az elképzelésem, hogy a készítő letöltött egy programot, majd a fejléc 'hátterét' (ami egy kép volt), rátette a két png képet, és azt a medálos nyakláncokat, illetve beillesztette oda a szöveget. Nem szeretnék senkit megbántani, de ez egy nagyon kezdő fejléc, javaslom rendeljetek egy fejléct, hiszen annyi tehetséges designek bloggerina van. (6/2)

2. A háttér. Maga a külső háttér egy kép talán a férfi főszereplőről ( javítsatok ki, ha tévedek), ami számomra elvonja a figyelme a fejlécről, ami azért valljuk, fontos szerepet játszik egy jó blognál. Javaslom állítsatok be egyszínű a bejegyzések színétől kissé sötétebb (de ugyan annak a színnek!) árnyalatát, vagy a színhez passzoló árnyalatot. Annyi jó blog van, ahol láttok színkombinációkat, amikkel kísérleteznek. (2/0)

3. A bejegyzések és a modulok háttere. A belső háttér világos sárga, a szövegek háttere pedig kék. Javaslom egy színnél állapodjatok meg, és azt állítsátok be, mert ez a sárga hosszútávon nagyon tudja zavarni az ember szemét, a kék pedig nyugtatni és aki olvassa a blogot  egy idő után össze tud zavarodni. Illetve ez így nem igényes.   A modulokról pedig sajnos nem tudok véleményt mondani, mert egyáltalán nem találtam.  (2/0)

4. A betűszín, betűtípus, betűméret. A betűszínként, ha jól láttam eleinte zöld volt, majd használtatok pirosa, lilát, később fekete is volt fehér háttérrel. Mikor, milyen kedved/kedvetek volt használni. Ez egyáltalán nem igényes egy blognál. Itt is egyezzetek ki egy (!) konkrét színnél, és azzal a színnel írjátok a részeket/bejegyzéseket. Nekem a fehér alapon, világos zöld szinte szikráztatta a szemem. Mielőtt kiteszitek a posztot nézzétek meg, hogy a szövegnek van-e háttere (jelen esetben fehér), mert ha nem úgy kezdtétek, akkor minek cicomázni és minek az a belső kék háttér ( amit amúgy sem értem minek, de a sárgánál jóval jobb.) . Illetve egy bejegyzésnél egy színt használjatok, ha mondjuk 3 nap múlva történik valami és azt szeretnétek feltüntetni valamit, arra ott a dőlt, félkövér vagy esetleg ki sem kell emelni, mert ugyanúgy a részhez tartozik. Az olvasok elfogják olvasni így is úgyis, ha tetszik nekik a történet és a blog.
A betűtípusról, nos az is ha jól látom kedv függő. Mikor olyan amilyennel elkezdtétek, mikor teljesen más. Hasonló akár a betűszínnél, ugyanazt tudom javasolni, mint a betűszínnél. Egyezzetek ki 1 típusnál, ami nem túl csicsáns, egyszerű és azzal vigyétek a blogot. Javasolnám itt az  Arial, Times New Roman, Calibri, esetleg ilyenekhez hasonló betűtípust. A bejegyzés címeként valami szebbet is használhattok, ami jelzi, hogy már másik rész következik. Ez eltérhet az alap betűtípustól. Én általában egy eltérő, egyszerű, mégis szép betűtípust választok.
Betűméret, hol közepes, hol nagy.. Kedv függőnek látom ezt is. Javaslom maradjatok a normál méretnél, hiszen az olvasok egy fiatalokról szóló blogot olvasnak, és nem 80 éves nagymamák/nagypapák akik nem tudják elolvasni. Ha nem vagytok biztosak benne, hogy a normál (!) 12-es méreti betűt nem bírják elolvasni, akkor állítsátok 14-esre. Ha valaki szemüveggel ezt nem tudja elolvasni, akkor ott nagy baj van. Én szemüveges vagyok, és a normál 12-es méretű betűket látom, ahogy a mamám is szokta..  (3/0)

5. A modulok. Nos nekem a menük modulját kellene kritizálnom, amit nálatok sajnos nem találok, mivel nincs. Ha lentebb görgettem lent találtam meg a blog íróit, követőit, blogarchívumot, egy kapcsolat felvételi űrlapot, és ennyi. Azok is ledobálva alig látható helyen.. (10/0)  

6. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Könyvborítót nem találtam, szóval erről véleményt nem tudok alkotni.A blog fejléce alap, a háttér egy sima kép. Nem szeretnék senkit megbántani, de javasolom kérjetek meg valakit, aki készít nektek egy ütős, szép rendezett designt. Egy olyan embert akiről tudjátok, látjátok, hogy szépen dolgozik. Összességében hiába jó a sztori, ha a kinézet egy nagyon alap és összetákolt.. (5/0)

7. Összhatás. A háttér elvonja a figyelmet a fejlécről. A betűk hol nagyok, hol kicsik, hol zöldek vagy épp más színűek. Illetve az a sárga, retina égető szín. Ne haragudjatok de ez nagyon nem jó összhatás. Egyedül a kék háttér, ami jó pont. (5/2)


A kinézet összesen: 33/4


Tartalom:

1. A cím. All you need is love..,,magyarul csak a szerelem amire szükséged van. Egy kissé hosszúnak találom, de egyedi és illik a történethez. (6/5)
2. A fülszöveg. Sajnos nem találok, és ez baj. A fülszöveget olvasva tud rájönni az olvasó, mennyire is érdekes a történet, mennyire kelti fel az érdeklődését. Egy ütős fülszöveg csak úgy vonzza az olvasókat! (5/0) 
3. Az oldalak. Nincsenek oldalak, ami azért baj, mivel a szereplőknek külön oldalt kellene nyitni, mivel az nem megoldás, hogy mindenféle képekkel teledobálod, teledobáljátok a fejezeteket..A fejezeteknek is külön modul, amitől áttekinthetőbb mindenkinek a blog. Illetve a trailernek, könyvborítónak és a kritikáknak&versenyre jelentkezéseknek. Valamint Chatet is javaslok a könnyebb elérhetőségért és a linkcserék kérése miatt, mert ez a kapcsolatfelvételi űrlap szerintem semmire sem jó. Maximum ti látjátok, hogy ki mit írt de mi van, ha az illető elírt valamit vagy nincs email-je, és a blog linkjét hogyan csatolja? Nem is értem ezt az űrlaposdit.. (4/0)
4.Prológus. Nincs, de ez nem baj, mert nem igazán fontos írni. (0/0)
5. A történet.  Adott egy 18 éves, életvidám lány, aki színész szeretne lenni. Eddig mindig elutasították az összes meghallgatáson, most kivételesen felveszik. Találkozik, egy Hugó nevű sráccal akivel összejön.. Szinte minden álma valóra válik.. Ne haragudj, de ez a történet nekem kicsit lapos. Az autóbaleset-es résznél lett volna izgalom, mégis kihagytad.. (5/2 ) 
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Hu, hol is kezdjem, mivel? Leírások, szinte nincsenek, elvétve néhány helyen, de ott is helytelenül.. Párbeszédekről, azokkal van tele az egész és helytelenek. Hol teszek ki kötőjelet, jelezvén a szereplő beszél hol nem. Karakterekről.. Elmondtam egy imát, hogy én 18 (igen én vagyok, az egyik legidősebb a Paparazzi BD-ben!!xd) leszek, és nem vagyok terhes, és nem is leszek jó ideig.. Ez a lány Merci meg már, a 4. résznél terhes Hugótól? Normális ez.. Nem tudom mióta voltak  együtt, de egy gyerek nagy felelősség.. Etetni, nevelni, ápolni, törődni vele.. Hugó-ról.. A 3.részben elhagyja Mercit majd visszamegy hozzá, azzal az ósdi dumával, hogy ő szereti és tudja, hogy nem hasonlít Merci a volt csajára.. A lány meg a nyakába ugrik majdhogynem? Hol itt a női tartás?! Egyből puszi-nyuszi.. Teperjen utána a srác.. mai világba, már csak én vagyok ilyen? (6/ 1)
7. Stílus, fogalmazás. Látom, hogy nem lehetsz/ lehettek régóta blogosok, és talán (?) kezdők vagytok. Így egy tanács.. Ez nem facebook, hogy telecseszétek képekkel, jó lehet foglalja a helyet, de nem az a történet lényege.. Meg selfie így, selfie úgy.. Még az előtt is képes Merci megkérni Hugót?! Ezekkel a selfiekkel kiugrottam majdnem az ablakon (nem estem volna nagyot, de na). Fogalmazásról, nagyon nem hihető amit írsz/írtok, helyesírási hibákkal teli. Annyit értékelek, hogy elkezdtetek blogolni. Én is 7.-ben kezdtem és változtam az évek során. (5/2 ) 
8. A helyesírás, szókincs. Hu, akkor kezdem a szöveg előtt mindig ilyen: - , kötőjelet használunk és a mondta előtt is ilyet, nem pedig tovább folytatjuk a mondatot..Szókincs, nagyon kezdő, semmi új szót nem találtam. És még valami: Ne tegyél smiley-kat a szereplők beszéde után.. Ha a saját közlendődhöz teszed egye fene, kinek mi.. de képek is mindig oda is smiley.. nem facebook a blogger! 

Első 2 fejezet javítása:

A kezdet avagy a szerelem rám talál 1.évad 1.rész


Sziasztok!
 Én egy 18 éves lány vagyok. Madridban lakom és minden álmom az, hogy színésznő legyek.
A nevem Mercedes, de mindenki csak Merci-nek hív.
Bemutatnám a családom:
Anyukám Valeria Baroni, Apukám:Ivan Espinosa.
Anya  hét hónapos várandós... a gyermeke fiú lesz és Federico-nak szeretné elnevezni,viszont apa meg Hugo-nak.
- Kicsim - szólt anya- ma lesz a forgatás az Az álmom című sorozatra szerintem jelentkezz.
- Hát nem is tudom... annyiszor visszautasítottak már,mert túl fiatal vagyok.
- Tégy belátásod szerint,de szerintem jelentkezz.
Hallgattam anyára,és jelentkeztem,a meghallgatás nagyon jó volt,remélem sikerül,teltek múltak a hónapok épp zongora órán voltam és bejött apa közölni hogy van 2 jó híre.
Az egyik hogy Federico Espinosa megszületett, a másik meg hogy felvettek Az álmom című sorozatba. Most már mondhatom hogy teljesült az álmom. Örömömben elénekeltem Lucia Gil-től a Rota című számát,az a kedvencem. Minden álmom hogy találkozzak vele.
*1 hét múlva*
Most volt a portfólió fotózás holnap kezdjük a forgatást.
Feltöltöttem a 2 kedvencemet Facebook-ra, azzal a címmel, hogy Portfólió fotózás egy nyelv nyújtós és egy széles vigyoros smiley-val.




Alejandro Pasquarelli, pedig odakommentelte alájuk, A sorozatunk főszereplője GYÖNYÖRŰ,tett  utána egy szívecskés és egy mosolygós smiley- t.  
Ma van a forgatás mindenkinek el kell énekelnie egy dalt én Barei-től a Say Yay!-t adtam elő. Tetszett a többieknek. Volt ott valaki úgy tudom a neve Hugo Vargas, nagyon helyes.De úgy sem lehet köztünk semmi.
-Szia  - köszönt Hugo
- Szia.
-Szép vagy.

- Köszönöm.

És akkor olyan történt amire nem számítottam....


Rám talál a szerelem, vagy mégsem? A választ lent olvashatjátok 1.évad 2.rész

Megcsókolt... csodálatos érzés volt.
- Na milyen volt? - kérdezte.
- Csodás - basszus leblokkoltam. -  azaz elment. - Elmegyünk moziba Rykkivel,Carollal és Alejandroval tudod a rendezővel,van egy olyan érzésem hogy tetszel neki... láttad mit posztolt? - - Igen,sajnos,nekem ő nem jön be...Nekem más tetszik.. 
Hugo egy pillanatra ideges lett.. 
- És ki? 
- Azt majd megtudod...
- Csinálunk egy fotót? 
- Persze. 
- Amúgy mi is a sorozatbeli neved? Az enyém Lucía.. 
- Jack, jössz biciklizni?
- Persze,de csak veled.  – mosolyogtam.
- Oh,baby – mosolyodott el.
- Felrakom a selfiet Facebook-ra. 
Lucia és Jack . A képen: Mercedes Espinosa és Hugo Papparazzo.
-  Pihenjünk- mondtam mire Hugo megállt.
-  Oké,nézd ott egy pad.
-  Az az igazság hogy érzek irántad valamit és..
Ekkor újra megcsókolt,letérdelt elém és megkérdezte:
Lennél a barátnőm?
 - IGEN!-  mondtam. Megfogtuk egymás kezét  és visszaindultunk a próbaterembe.
Találkoztam Marimpia- val  és Julia-val, akik a legjobb barátnőim.
- Sziasztok!
-Szia - köszöntek.
- Képzeljétek járok Hugo-val.
-Csoportos ölelés,és selfie! - kiáltottam fel, mosolyogva. 
Marimpia Lambre: Csajokkal . A képen: Mercedes Espinosa,Marimpia Lambre és Julia Caster.
- Menjünk el fagyizni.
-Okés -  mondták.
- Szerelmem jössz velünk? – fordultam, Hugohoz.
-Bocsi most nem Alejandro-nak kell segítenem. Szia
- Szia 
  (5/ 2) 
9. Hitelesség, történetvezetés. 
Ne haragudjatok meg, de a történetet olvasva sok dologba tudok belekötni.. Már maga az hihetetlen, hogy Mercit felveszik, de oké, vannak szerencsések, erre borítsunk fátylat. Viszont, hogy már a az első részben találkozik Hugoval, aki egyből lesmárolja, ő ennek örül és a 2. részben jaj , már együtt is vannak. A 3. - ben megjelenik a lány albuma egy kis idő elteltével, meg felkapja őt a közönség, a 4.-ben meg már terhes Hugotól.. 18 évesen?! Megvan már az iskolai végzettsége? Mennyire biztos ez a munka?? A rajongóknak ez, hogy tetszene, hogy fel se kapták már terhes.. És a szülői házban vannak, úgy hogy Merci apja látta, hogy ki van a lánya attól, hogy 1.résszel ezelőtt elhagyta a lányát Hugó.. Te jó isten.. Ilyenkor teszem össze a kezem, hogy olyan nevelést kaptam, hogy 18 évesen nem várok gyereket, nem ugrok egy ilyen fiú nyakába egyből, annak ellenére, hogy nem egy nagy vallásos a családom.. Mióta voltak ezek együtt ezzel a sráccal és hogy tudott Merci egyből megbocsátani? Egyáltalán átment az valamelyikőtöknek, hogy adott egy 18 éves életvidám lány, aki élete legszebb évét élheti, és hogy elbassza egy gyerekkel.. Nem azt mondom, hogy vetesse el, mert egyrészről becsülendő, hogy vállalja a következményt, de mint előrébb olvastam Hugo-val a kapcsolatuk zavaros.. Egy gyereknek nem csak anya kell, apa is! Míg az anyja gondoskodik róla, addig az apa védelmet, biztonságot, és szigorúbb nevelést ad neki. B*szh*tják a nevelést, ha az apánál hetente vagy 2 hetente van, meg hol visszamegy hozzájuk, hol nem.. Nekem az egészből Merci sajnálata jött és Hugo iránt gyűlöletet éreztem.. A lány azért nem bulizik mert a gyerekeit neveli.. Vagy most azt hiszitek, hogy egy gyerek mellett hopp szervezek egy bébi szittert és már mehet is buliba.. Ha én lennék a lány helyébe, inkább else mennék, minthogy fene tudja kire bízzam rá a gyerekem..
A történetvezetésről meg annyit, hogy a részek bolhf***nyi kevesek, el van sietve az egész történet.. Hiába lenne hihetőbb.. Ha mondjuk nem a 4., hanem a 20. részben lett volna terhes Merci.. és egyéb dolgok.. sietős az egész sztori.. Inkább írjatok 2 évadot rendesen, szépen haladósan, nem sietve, mint sietősen, összecsapva 5 évadot.. ( 5/0 ) 
10. Ötletesség, egyediség + trailer
Ha jól sejtem egyedül kitaláltad, vagy esetleg még Anna is besegített, fogalmam sincs... Viszont ez egy alap sztori, ami ütős, tág szókinccsel, jó fogalmazással és rendezetten vezetett szép bloggal felkapott lehetne. Nem mondom, hogy iszonyatos, de magamtól nem olvasnám, és rá sem találtam volna a blogra. Látom a korotok/ korod, én is talán ilyen idős lehettem, talán 1 évvel idősebb, de próbálkoztam segítségeket kérni, barátkozni a többi blogger - el, akiktől tanácsokat kértem. Trailer sincs, ami kissé érdekes lehetne, mellesleg egy szép, igényes blognál elő kellene fordulnia.. Még ha pár rész után lenne, de egyáltalán nincs 2 évad után, pedig 5 évadot tervezel, terveztek.. (5/0)

A tartalom összesen: 46/10


Szerintem kérjetek egy tehetséges designertől, teljes dizájn átalakítást, fogadjatok fel egy bétát a jó helyesírásért. A smileykat mellőzzétek, illetve Chatet és menüt tegyetek, és még két kérés: azt a sárga színt mindenképp javítsátok, illetve a lejátszót állítsátok át automaticéről.. Majdnem kiugrottam a
forgószékből.. Hallgatom a jó kis  Counterfeit (Jamie bandája) számokat  erre Freddie hangját hallom.. Szeretem Freddiet is, de akkor is.. Hagyj döntsék el az olvasók, hogy szeretnének-e most zenét hallgatni..
Remélem nem bántottalak meg téged/titeket, nem állt szándékomban! További jó blogolást!

További szép napot mindenkinek! :)

Ölel titeket:
xxCat

1 megjegyzés:

Theme by Lydia (css)
and Leona(header)