2016. október 13., csütörtök

Nessa-kritika #9 - Cat L. Loud†: A tökéletes öngyilkosság

Ezúttal az a megtiszteltetés ért, hogy egy szerkesztőtársam, Cat blogját kritizálhatom, aki, Writer Girhöz hasonlóan, augusztus 30-án rendelt, csak pár órával később. Elnézésedet kérem a késlekedésért. De lássuk a kritikát!


A tökéletes öngyilkosság (Te, én, meg a soha véget nem érő végtelen)

A kinézet
1. A fejléc. Örülök, hogy nem egy tucatsablon fejléccel van dolgom. Ez az egyszerűbb felépítés talán nem annyira szemet gyönyörködtető, mint sok, már-már gyári munkát végző designblog munkája, de nekem mindenképp tetszik ez is. A történethez és a design többi részéhez tökéletesen passzol. A cím pontatlanul van ráírva, amire én nagyon háklis szoktam lenni (a blog címében van névelő, a fejlécen nincs), de ha téged nem zavar, akkor semmi gond. Amiket egyenlőre nem értek, az a két kép középen - persze simán megoldhatod, hogy csak ezután legyen közük a történethez, elvégre még csak három résznél tartasz. Az alcím (Te, én, meg a soha véget nem érő végtelen) is pontatlanul került a fejlécre, de biztos csak az én szememet szúrja, úgyhogy nem piszkálom tovább. Az idézetet a fejléc alján nem gondoltad át eléggé: szórendileg magyartalan (helyesen: Különös, amit egyik nap még elítélünk, azt másnap megtesszük.), de egyébként illik a történethez; ügyes. Semmi egyébbe nem tudok belekötni, minden jól lett összerakva. (6/4)
2. A háttér. Mostanában egyre több, ehhez hasonló, "padlómintás" bloghátteret látok, de ezzel semmi bajom nincs. Az összhatásba illik, az illeszkedései nem feltűnőek, harmóniában van a design többi részével, ha a történet hangulatát nem is tükrözi túl hűen. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Kevés blogon látni ezt az árnyalatot, és valóságos felüdülés az élénk rózsaszín vagy épp rikítóan fekete árnyalatok után. A design többi részéhez is illik, és egyenlőre még a történethez is. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. A modulok és a bejegyzések címeinek barnája tökéletesen passzol a háttér egyik színéhez, a zöld szövegek szintúgy; a fekete betűszín a lehető legjobb választás a többi helyen. A típus egyszerű, ugyanakkor szintén a legjobb választás. A méret is teljesen rendben van. (3/3)
5. Az effektek. Tetszenek a linkeffektek, illetve a menü kinézete is. A képeffekteket nem hiányolom; a blogod szolid összhatása pont jó így is. (5/5)
6. A modulok. A lenti profil rendben van; a modulsávodban kilenc modult számoltam. Az elérhetőségeidet nem tudom, hogy oldottad meg ilyen formában; ez így ötletes, csak elüt a blog színeitől. Ha van rá mód, oldd meg egy olyan árnyalatban, amilyenben a többiek pompáznak. A "Már olvashattok wattped - en is!"-en a fejemet fogtam, helyesen így nézne ki: Már olvashattok wattpaden is! Az infóbox különösen tetszik a zöld, barna és sötét betűszíneivel. A modulok sorrendjébe nem kötök bele, mert semmilyen felháborító logikátlanság nincs benne; legfeljebb annyit tudok tanácsolni, hogy az információkat tedd rögtön az olvasók után. A fülszöveget viszont állítsd sorkizártra, mert így nagyon kusza hatást kelt (ha beilleszted wordbe, és sorkizártra állítod, utána pedig bemásolod a blogos szövegdobozba, sorkizárt lesz).
Van faviconod is, ami már nem annyira ritka dolog, mint régebben, mégis jó, hogy van. A zenelejátszóval nincs bajom, hiszen nem magától indul, és a színei illenek a designhoz. (12/10)
7. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. A könyvborító tetszik, főleg az, hogy az alcím íródott a gerincre, ami, ha könyvespolcról nézne vissza rám, az én figyelmemet nem feltétlenül, de másokét biztosan nem kicsit felkeltené. Egyedi a blogod színvilága, az egyszerű megoldású, mégis igényes fejléc, a mintás háttér, a hozzá illeszkedő betűszínek, a kevés, nem kirívó effekt és modul... Azt hiszem, mindent leírtam. Az is tetszett, hogy a menüt navigációnak nevezted el, nem a megszokott menünek. (5/5)
8. Az összhatás. Azt kell, mondjam, a blogodra nagyon jó érzés ránézni, eltekintve persze a balra zárt szövegektől, amiket ha sorkizártra állítanál, semmibe nem tudnék belekötni. Szép munka! (5/4)

A kinézet összesen: 40/35


A tartalom
1. A cím. A cím önmagában figyelemfelkeltő, érdekes, és hozzám eléggé közel is áll, hogy őszinte legyek - ilyen szempontból harmonizálok vele. Kicsit ironikusnak is érzem, ugyanis a "tökéletes öngyilkosságot" én egy gyors, minél fájdalommentesebb öngyilkosságnak képzelem el; azt nem mondom, hogy minél méltóságteljesebbnek, mert méltóságteljes halál nem létezik. Amit viszont a főhősnő, Leilani művel, az ilyen szempontból messze nem a tökéletes öngyilkosság: az egy hosszú, kínzó, leépítő módja az élet bevégzésének. És ha az irónia volt vele a szándékod, akkor tökéletesen elérted, és elismerésem. Kellően rövid a cím, és mint mondtam, a lehető legfigyelemfelkeltőbb, azonkívül a történethez is megfelelően illeszkedik. (6/6)
2. A fülszöveg. Egyedül a helyesírásával van bajom, mint az sokszor megesik, szóval előbb térjünk rá arra, hogy majd a pozitívumokkal zárhassak.
"Te meg én, és a soha véget nem érő végtelen..." - Rengetegszer olvasni a blogodon, hogy két pontot használsz egy vagy három helyett. Kettő pontot nem teszünk a mondat végére.
a szülei azt mondják, büszkén kihúzva magukat: "Igen, ő a mi lányunk". Igen ám, de a terveimbe kisebb baki csúszott.
Téged, aki hiába "szerettél" furcsa módon, én mégsem voltam soha elég neked.
Nem, ez nem a te hibád, én tettem ezt... És mi előtt mielőtt megkérdeznéd, mi ez a story történet, tudd: Az én storym történetem [sokkal szimpatikusabb, ha magyarosan írod] hozzád. Rólad, rólam, a hülye, kapcsolatunknak nevezett valamiről és az én megoldásomról a szenvedésemre. Remélem, utólag nem fogod bánni, hogy megismertél, Tomas!
Na de ezek ellenére a fülszövegednek megvan az a pazar előnye, hogy figyelemfelkeltő, egyedi alapötletet mutat be, csalogatja az olvasót, és olyan, fesztelen stílusban vezet be egy komor végkimenetelt, hogy már csak emiatt is megérné beleolvasni a történetbe. (5/4)
3. Az oldalak. Az "érdekes" jelző jut először eszembe az oldalaidról. Kezdjük mondjuk ott, hogy a történet fejezeteit sehova nem linkelted be. Ha a Firkálások nevű oldalt ezzel a céllal hoztad létre, akkor azt egyrészt előrébb kéne tenni a sorrendben, másrészt fel kéne tölteni tartalommal, elvégre már van három részed. Az, hogy a chatet külön oldalra tetted, tetszik - így nem a modulsávot nyújtja el, és jól is néz ki. A linkcseréknél fölöslegesnek tartom a blogok fejléceit is megjeleníteni, hiszen azt akármikor leválthatják, és különben is csak rendezetlen hatást kölcsönöz ennek az oldalnak. A szereplőkre azt mondom, rendben van, bár sosem voltam híve annak, hogy a nevükkel, a becenevükkel, a korukkal és egy idézettel jellemezzünk egy szereplőt, amihez még a gugli által először kidobott, perfektre maszkírozott modellek képei is társulnak. De mindegy is.
Ami a lényeg, az az Érdekességek. Mostanában sok blogon látok megjelenni hasonló megoldást, de a tiéd más. Az alapötlet jó - leírod, hogy mi motivált a történet megírására, mennyi közöd van a főhősnőhöz, mi nem közös bennetek, még köszönetet is nyilvánítasz. Aminél a fejemet fogtam, az a következő mondat volt: Tudnotok kell, hogy mind fantasztikusak vagytok és, hogy nincs szükség semmilyen fajta drogokhoz, hogy jól érezzétek magatokat, sem önkínzásra ( vagdosásra). Szeretem, mikor az emberek ilyen random motivációs baromságokkal akarnak világot megváltani. Komolyan el tudod képzelni, hogy ezt a mondatot bármi célja is volt legépelned? (4/3)
4. A prológus. Nincs, de ez sosem gond. (0/0)
5. A történet. Kezdjük a külsőségekkel, mert azokat mindig szeretem letudni.
Iszonyatosan zavaró, hogy nem állítod sorkizártra a bejegyzéseket. Sokkal igényesebben nézne ki, rendezettebb hatást keltene, vagy nem tudom, hogy mondjam még. Az, hogy a dőlt betűs gondolatokat világosbarnával írod, nagyon tetszik, igazán mutatós így.
Az első két részben csak egy-egy képet helyeztél el, a bejegyzések elején, a harmadikban viszont már hármat, ebből kettőt gyakorlatilag egymás után. Szerintem maradj a bejegyzésenként egy képnél, mert az még esztétikus, de amikor elkezded telenyomatni a részeket képekkel, az már rég nem jó. Sokkal élvezhetőbb, ha inkább leírod azt, amit képekkel oldalnál meg. De az az ötlet, hogy mindig legyen egy-egy kép a bejegyzés elején, tetszik, mindig odáig voltam az ilyesmiért, amíg nincs túlzásba vive [így kell ezt ragozni? "túlzásba vive..."]
A részeket nem részeknek vagy fejezeteknek kereszteled, hanem napoknak. Ezt azért nem értem, mert a történet eddig még legfeljebb 12 óra időintervallumot mesélt el. Az elsőben Leilani hajnali három körül elráncigálja Soph-ot a buliba, és a harmadikban mennek el Ricsivel arról a buliról Ricsiékhez, amikor az még tart. Miért nap?
Vannak még a zenelinkek, amiknek kéne találnod egy egységes formát, mert így nagyon rosszul mutatnak. Olyasmire gondolok, hogy mindig legyenek ezek ugyanakkorák, ugyanolyan színűek, ugyanúgy dőltek és/vagy félkövérek. Érted. A történet külsőségei: (5/2)
Nézzük a történet alapötletét, mert nagyon sok mindenről van itt beszélni írnivaló. Kezdjük az alapnál: egy leépülő, "rossz útra" térő lány, aki az italhoz, a cigarettához, a tudatmódosító szerekhez nyúl, mert összetörte a szívét egy fiú, és ettől elveszítette az önbizalmát, az önértékelése pedig teljesen katasztrofális. Az, amit ezzel meg akartál mutatni, vagyis a tanulság, zseniális, hiszen a hétköznapi életben is rengeteg hasonlóval - ha nem is teljesen ilyennel, szerencsére - találkozhatunk. Mindennek következményei vannak. Ez az alap ugyan nem ismeretlen a blogok között, és nem is ez az első ilyesmi, amivel találkoztam, mindenesetre fényévekkel ritkább, mint a One Direction-fanfiction például. És ha egy ilyen alapötletet átgondoltan, hitelesen és valósághűen írsz meg, akkor azzal csodát alkotsz, úgyhogy az alapötlettel nincs baj. (10/8)
Térjünk át az alapötlet kivitelezésére, ami gyakorlatilag a lényeg. Van három részed, amiknek a hosszával már bajom van. Egy ilyen komoly témájú, összetett gondolkodást igénylő történettől én nem ilyen nyúlfarknyi fejezeteket várnék. Inkább legyen hosszabb, és tartson tovább megírni! Ne félj hosszú fejezeteket írni!
A történet E/1.-ben íródik, és elvileg jelenben, de ezt nem tudom eldönteni, mert annyira váltogatod közben, hogy szinte már fele-fele arányban van a múlt- és a jelenidő. De ez utóbbi a fogalmazáshoz tartozik. Az E/1.-ről annyit, hogy a bloggert elárasztják az ebben írt történetek, és szerintem a te történetedhez az E/3. is csodásan passzolna. Hülyeség, hogy nem lehet vele annyira érzelmeket kifejezni, mint az első személlyel. De ez inkább csak ötlet, nem bírálat. Ha nem akarsz annyit nyűglődni vele, hogy átírd, akkor nem feltétlenül szükséges, csak javasoltam, mert szerintem komolyabb hatást érnél el vele.
A helyesírás és az időváltogatós fogalmazás (lentebb tárgyalom őket, csak itt is meg kell említeni) miatt helyenként eléggé élvezhetetlenné vált számomra az olvasás, ami nem azt jelenti, hogy rosszul írsz, és nem is eltántorításként írom, hanem mert építő jellegű kritikát próbálok összehozni éppen. Feltétlenül olvass annyi - minőségi, ne SzJg és Alkonyat-kaliberűeket! - regényt, amennyire csak futja az idődből, és/vagy, ha van rá mód, szerezz be egy tehetséges bétát. Utóbbit nem ajánlom, mert ritkák, mint a fehér holló, és ha kifogsz egy olyat, aki maga se tud olyan helyesen írni, amennyire állítja, akkor az röhejes hatást fog eredményezni, és nem leszel vele előrébb. Úgyhogy marad az olvasás - na, az viszont a létező legtökéletesebb módszer a javulásra!
Na de eddig nem sokat írtam a kivitelezésről, illetőleg a történetről magáról, mi? Bocsánat, rátérek, csak fáradt vagyok már. Tetszik az, ahogy Leilani érzelmeit leírod: hihetően, magától értetődően, valósághűen - így teljesen együtt lehet érezni a főhősnővel, ami hatalmas előny. Az a fordulat, hogy Leilani egy buliban találkozik az új nagy ő-jelölttel, elég elavult. Annyi hely létezik a való életben is, miért mindig a bulikat kell színhelyül választani, és abból is egy ilyen tipikus szülinapi-bulit, hogy nehogy véletlenül érdekes és kiszámíthatatlan legyen?
Furcsa, hogy ilyen apróságról írok, tudom, de az bejött, hogy Ricsi raszta. A neve nem, mert túlságosan SzJg-től bűzlik ezzel a keresztnévvel és ezzel a hajjal, de lehet, hogy ez csak véletlen egybeesés. És valamiért a rasztaságról mindenkinek a Richard keresztnév jut eszébe. Viszont az ötlet, hogy raszta legyen, tetszik, mintha színt vinne az amúgy nem túl nagy szám karakterek közé.
A történetről valami konkrétat végre: nem hoztál ki az alapötletből mindent, amit lehetett volna. Ez, "a-főhősnő-buliba-megy" kezdetű sztori nem volt túl nagy durranás, és csak rajtad múlik, hogy ebből hova fejlődik még. Mindenesetre ez nem az első, bulival kezdődő blog, amit ebben a hónapban olvastam. És a karakterekről nem itt kéne írnom, de azok egyáltalán nem fogtak meg... Max Tomas érdekelne, ha esetleg felbukkanna, és Leilani is szerethető karakter, na de a srácok meg a két lány karakter... á, eljutunk mindjárt oda is.
Hát, a kivitelezést még van hova csiszolni. De hiszek benne, hogy képes vagy rá. (10/3)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Megint hülyének leszek nézve, hogy folyton a tájleírással bombázok mindenkit, de. Az olvasó - az intelligensebbik réteg, inkább - nem hal bele, ha egyszer leírod, hogy néz ki az utca, amin épp keresztülsétálnak a szereplők. Igen, alapvető személyleírásokkal találkoztam az írásodban, érzelemleírásból még többel, ami jó, de a tájat sem kell elhagyni. Részenként egy-két sor tájleírásra senki nem mondhatja, hogy unalmas, és színessé teszi a történetet. Nem tudok fogalmazni. Azt akartam mondani, hogy élénkebbé, elképzelhetőbbé teszi a sztorit.
A párbeszédekről először a helyesírásuk jut eszembe, ami semmivel sem jobb, mint az átlag bloggerszínvonal, amivel mostanában találkoztam - magyarul tele van fejfájdító hibákkal. De erről később. Úgyhogy ide írom máris a karaktereidet, hiszen főleg az ő, egymással való párbeszédeikről lehet beszélni. Leilani elképzelhető, valóságos karakter, vele nincs bajom, de Soph-fal és mindenki mással már nem vagyok ennyire megelégedve. Sophie az a tipikus "barátnő"-karakter, akinek csakis akkor van valami szerepe, amikor a főhősnő nyaggatni akarja őt valamivel, vagy fordítva; egyébként egy unalmas sablonkarakter, akiről semmilyen épkézláb tulajdonság nem ötlik eszembe azt leszámítva, hogy "hát, ő a főhősnő bff-je"... És remélem, mondanom sem kell, hogy ez mennyire hiányos így. Ebből adódik, hogy a Leilani és Soph között lezajló párbeszédekkel kábé annyira tudtam azonosulni, mint az egyház képmutatásával. Untattak, fogtam rajtuk a fejemet, átszenvedtem őket... Semmi újat nem tudtak adni nekem, mert kismillió, hasonló párbeszédet kellett már elolvasnom különböző kritikáim megírásának alkalmával.
Aztán ott vannak még Tomas, aki eddig nem tűnt fel a színen, de nagyon kíváncsi lennék rá, Ashton, akiről a tipikus imádó jut eszembe, meg Ricsi, aki nagyjából szimpatikus, mégis untat egy egészen kicsit. Christopherről és Loláról nem tudok sok mindent mondani; csak úgy vannak, hogy legyenek mellékszereplőid, de amúgy ők sem lógnak ki a hétköznapias, feledésbe merülő karakterek sorából. A párbeszédeik ennélfogva megint nem lettek a szívem csücskei. Valamint az arányuk sem nyerte el a tetszésemet, hiszen szinte csak párbeszédeket írtál az utóbbi két részben. (15/5)
7. Stílus, fogalmazás. A stílusoddal nincs konkrét bajom, passzol a történet hangulatához. De a fogalmazást átgondolhattad volna jobban. Először is hol jelenben, hol múltban írod a mondatokat. Ezeket nem javítottam, mert akkor az egész fejezeteket újraírhattam volna. El sem tudod képzelni, mennyire zavaró. Másodszor E/1.-t választottál, ami már a könyökömön jön ki, pedig az E/3. nemcsak egyedibb, de praktikusabb is lenne sok szempontból. Harmadszor folyamatosan a 'pedig' kötőszót ismétled; a három, nyúlfarknyi rész során 27-szer írod. De, hogy ne csak mocskolódjak, összeszedtem a fogalmazási hibáidat - mindet, amit csak találtam - mindhárom fejezetből, ami fent van a blogodon. Legtöbbször az a gond, hogy nem gondoltál át dolgokat, és a hosszabb mondatok már értelmetlenek. (A felsorolt, fogalmazási hibá(ka)t tartalmazó mondatokban helyenként előfordul helyesírási is, de azokat nem akartam két helyre is beírni, ezért kerültek ide.)
1. nap:
Kiskoromban a húsvéti nyuszit, a mikulást, a Jézuskáta, az angyalokat és még az ágy alatt rejtőző szellem létezésében sem kételkedtem.
Benne annyira nem kételkedem, hisz anyukám túlélt egy elfuserált műtétet, de abban igen, hogy nem tőle kaptuk azokat az ajándékokat...
Ma este eltaláltam elhatároztam, annyit addig iszok, amíg ki nem ütöm magam.
Eddig együtt mentünk a kitaposott úton, most külön váltunk különváltunk, hogy aztán egyszer majd, hogy találkozzunk, ha már eljutottam arra a pontra. Mindenki, aki ismer
folyamatosan vesztem el azokat magam mellől azokat [így magyarosabb a szórend], akiket szeretek, vagy épp üldözöm el őket magam mellől. 
Soph egy velejéig okos szöszi.
aki többet érdemel Makesz-nál Makesznál [nem kell elválasztani].
Ő is ugyanoda jár, mint ahova most én.
Én vagyok az egyetlen, aki hajnali kettő és három táján képes
Egy kissé kócos, hosszú, szőke hajú lány áll a belső téren bejáratban.
 - Hajnali kettőkor?!
 - Ácsi-ácsi, ez nem csillipónis, hanem Én kicsi pónimos, és én nem szeretnék elmenni [így magyarosabb a szórend] erre a bulira menni.
Bentebb Beljebb mentem, és gyorsan levágoódtam a kanapéra.
Full piás vagy, a telód cseng csörög [találóbb ide ez a szó], és cseszed felvenni. Nem ilyen szoktál lenni... 
Szerintem tudta, hogy akár igen, akár nemleges választ kapok, én mindenképp menni fogok. De azért megvártam a válaszát.
Anya hívott négyszer, apa kétszer és hugi is hívott. Négyszer anya, kétszer apa, és még húgi is.
Ebben egy kis igazság is volt, és hamisság is volt.
Már ami eddig történik az eddigiek alapján.
Felnéztem a telefonom képernyőjéről, és megláttam barátnőmet szép, rózsaszín szoknyájában, hozzá illő hozzáillő magas sarkújában magassarkújában, és gyönyörű szép [ne legyen kétszer ez a jelző] szőke haját, minek tincsei a vállára omlottak. Ha egy szóval kellene őt leírnom: Csodálatos lenne a legjobb jelző, a csodálatos lenne rá a legjobb.
2. nap:
Kemény 195 cm-vel centijével, szőkésbarna, raszta hajával, és felszabadult [szabad személyiség nem létezik], közvetlen személyiségével viselkedésével [közvetlen személyiség sem] messze kiemelkedik az összes ismerősöm közül.
Megfogom Ricsi karját, majd egy „Na gyere utánam!”-mondattal bevonszolom a házba. Beérve a házba, ahol Mikor beérünk, hulla sötét van, mást sem látunk, csak egy csomó üvöltő és táncoló, velünk egyidős tiniket,; a sarokban két-három pár smárol.
Leültünk a kinti hintaágyra, és elkezdtünk beszélgetni. Igaz, hogy Ricsi számomra még tök ismeretlen volt, de annyira közvetlen voltül viselkedett, hogy pár perces beszélgetés után annyira nyíltan és őszintén beszélgettünk, mintha évek óta ismerném. - Így nincs benne szóismétlés. 
Ő pedig azt mondta, hogy nőjek fel egy komoly kapcsolatrahoz.
Vajon csak tényleg csak szexre kellettem volna neki, aztán eldobott volna? Tényleg szeretett, vagy neki egy voltam én is a sok közül neki?
 - Leilani – szólít meg gyengéd hangon egy férfi hangen egy férfihang.
A szerelmi életem, ami valójában már nincs is... Válaszoltam a kérdésre, ami persze őszinte volt persze őszintén [a kérdés akar őszinte lenni, vagy rosszul fogalmaztál?].
Nem bírom kiverni a fejemből... Olyan, mintha Tom  egy pióca lenne, kiakarom ki akarom törölni a gondolataimból, de ő egyre csak benne a fejemben marad, mintha beenné magát az agysejtjeim közé magát.
 - Eléggé.aArcomat két kezem közé temettem, és próbáltam eltakarni azt a pár csepp könnyet. Nem jött össze, mert Ricsi észrevette, aztán átölelt.
 - Nem akarunk elmenni valahova? – tettem fel a kérdést, és sunyi mosolyra húztam a számat, szemem pedig ragyogni kezdett, amihez hasonlót belül éreztem és láttam Ricsi arckifejezésén is.
3. nap:
Igenlegesen bólintott, majd elindult, egyenesen a kiskapuig felé.
- Hát – kezdek mosolyogni,; elmondanám az igazat, de akkor növelném az egóját, ami amúgy is bőven van neki [egója mindenkinek van; akkor Ricsinek 'bőven' legyen]... – Elmegy.
Ricsi elindul egy helyiség felé; egyenesen előre megy, majd egy idő után elfordul jobbra. Gondolom, a szobájába tart, e. Először habozok, nem megyek utána, majd kijön a szoba elé egy jó pár métertre, néz egyenesen előre felém, és mosolyogva kérlel, hogy menjek utána, k. Kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm, amit Ricsike észrevesz; odalépked hozzám, megragadja a kézfejemet és maga után húz a szobába. - Ezt nyugodtan leírhattad volna több mondatba is; senki nem kényszerít, hogy háromsoros legyen egy mondat, ha csak több mondatra tagolva van értelme.
Nem tud vissza szólni visszaszólni semmit. Helyette inkább kinyitja a vodkás üveget, és meghúzza, majd egy "áh!" kiejtése hagyja el a száját. Meghúzza még egyszer, később kinyitja a whiskys üveget, önt a pohárba egy kicsivel, rá pedig bomba energiaitalt. Felém nyújtja, én pedig meg [hogy ne megint a pedig ismétlődjön] belekortyolok. Kissé megszédülök, de nem észrevehetően.. [fölösleges lenne három pontot tenni]
- Már nem fontos az egész. Van helyette más, jobb. Vele, remélem, elfelejtem.[enterhiány] - Sok sikert hozzá.[itt is] - Előbb meg kellene hódítani.[entert!]Enyhe célzásnak vettem ezt a kijelentését, amit mondott. Először örültem, majd inkább eltereltem a happy képzelgéseimet.
Megint ittam egy pohárral, és még eggyel. Végül már arra lettem figyelmes, hogy mindenen mosolygomk, Ő pedig felém nyújt egy dobozt.
Ránézésre rengeteg, de csak átolvasás, olvasás és átgondolás kérdése az egész. (5/2)
8. A helyesírás, szókincs. Helyesebben írsz, mint rengetegen mások, de azért neked is van hova fejlődnöd. Tucatnyi szót különírsz, amit egybe kéne. Folyton indokolatlanul két pontot teszel a mondatok végére, holott vagy egyet, vagy hármat kéne. Elírások, elgépelések tömkelegét véted. A párbeszédeknél rengeteget bakizol. De nézzük a konkrétumokat, hogy ne legyek nagyon utálva.
1. nap:
Tudod, anno elhittem mindent.
Mára már megtanultam, hogy a kistojásokat kis tojásokat, amikre vadásztunk anno a húgommal, mind anyáék rejtették el
Magyarázkodjak a szüleimnek, miért is van kisírva a nagylányuk szeme, és miért érzi magát elveszettnek...
Több száz fiú él ezen a bolygón, de még egy olyan, mint te, nincs.
Úgy gondoltam, oké, legyen, összehaverkodok vele.
pedig végig tudtam, én vagyok a Rendőr szép lánya, aki tetszik neked, és akit megszerettél. Féltem, mi lesz
Az egyetlen olyan ember, akit nem tudtam magam mellől elzavarni, akárhogy is szerettem volna
talán jobban is, mint én magam
Imádom, mikor kikészítem azzal
A közép suli középsuli hozott minket össze.
 - Jaj, hát neked is – botladozok bentebb beljebb pofátlanul. – Tudod, más helyzetben nem zavarnálak...
 - Hadd találjam ki, ez a mai nap valamiért más.
 - Úgy is mondhatjuk...
 - Na, bögd bökd már ki, miért keltettél fel az éjszaka közepén! – kKözelebb jön hozzám. – Te jó ég. Szőke, te ittál?!
 - Csak egy kicsit... De ez még semmi. Mi lesz még este.!
 - Miért, most nem az van?! És mi lenne??
 - Hát nem – kezdtem el a fejemet vakarni zavaromban. – Az igazság az, hogy már rég elkezdeődött. Olyan kilenc, tíz táján. Onnan jövőök...
Na, vedd át ezt a csillipónis kis cuki rózsaszín pizsid, és gyere!
Ígérem, még mielőtt bármi olyan történne, lelépünk.
Na, jössz vagy sem?
 - Tíz perc, és indulhatunk, várj meg itt! – Soph befejezte a mondatot, és azzal a lendülettel felrohant a szobájába.
Feloldottam és megnéztem, ki hívott.
Ma nála alszok, mert nincsenek itthon a szülei, is és fél egyedül.
A lényeg, hogy legalább tudják: minden oké, és jó kezekben vagyok.
Nekem sem kellett több, fogtam magam, és már a szabad levegőt szippantottam be.
Még be kell zárnom, te dinnye!
Lassan bezárta az ajtót, majd elindultunk. Visszagondolva talán nem kellett volna... Attól a bulitól kezdve minden gyökeresen megváltozott, az életemben.
2. nap:
Egyből felismertem a raszta srácot, és ő is engem.
 - Chris! Igen, lehet, csak nem sűrűn – mosolyogtam. – Hát te egyedül jöttél?  - oOdahajolt hozzám, és adott három baráti puszit, köszönésképp.
 - Ja nem, csak elmentek inni valóért [a szlenget vagy nem kell írásban jelölni, vagy aposztrófot kell tenni a hiányzó betű helyére] – feleli.
Megakartam Meg akartam kérdezni, hogy kivel ment el Lola, de épp mikor épp a kérdésre nyitottam a számat, megláttam egy, szintén raszta, velem egyidős srácot Lola jobb oldalán. Gyönyörű szép, kék szemei voltak, akárcsak Lolának. A haja jóval hosszabb volt, mint Christopheré, és sötét barna sötétbarna.
 - Leilani, ő itt az öcsém, Richard, vagyis Ricsi – mutatott Ricsire. – Ricsi, ő itt Leilani.
 - Szia – feleltem, először megszeppentemn, majd viszonoztam.
Lola és Chris ott álltak, és kortyolták a piros party pohárban lévő partipoharaikból az alkoholos italjaikat. Miután Ricsi elengedett a hatalmas nagy öleléséből, amit a puszik mellé kaptam, figyelni kezdtem Lolát, mikor kapcsol, hogy ő még nem köszönt nekem.
 - Én is – felelem vissza, majd odamegyek hozzá, kinyújtott karokkal. – Na, gyere ide!
Átölelem, majd három puszit nyomok adok neki; mindkét arcára egyet-egyet, majd amelyik oldalt elkezdtem, oda kapja a harmadikat.
Soph-ot, tudod, a kis barátnődet.
 - Jaa, őt Sophie-t – csapok a homlokomra. – Látod, ez egy jó kérdés. Nem tudom. Pedig nem lenne jó, ha elhagynám, mert nála a lakáskulcs...
Körbe nézek Körbenézek, de az udvaron sehol nem látom Sophie-t. Hol a francba lehet?! Oké, kint nincs, szóval be kellene menni megkeresni.
 - Persze, menj csak – feleli Chris és Lola egyszerre. - Most mit nézel rám, öcsi? Elmúltál 18,  a haza utat hazautat tudod, oda mész, ahova akarsz, csak ha dugsz, védekezzél!
eltűnik, és nem szól semmit...
Nem látom pontosan a sötéttől és a disco diszkófényektől, és meglehetősen szarul hallom, mit is akar mondani Ricsi. Az idióta, szar tucc-tucc megy max hangerőn. Szeretem a Drum and bass-t, de ez, ami most szól, valami ratyi.
Mikor odaér hozzánk, hamar elkap és átölel, én pedig lesek, mint Rózi a moziban.
Elgondolkoztam, ki szokott Manónak hívni..
 - Szia – felelem, majd ránézek Ash-re. A haja megint tökéletesen be van állítva, mogyoró barna mogyoróbarna szemei csillognak, ahogy engem néz. Hihetetlen, hogy még ilyen sötétben is jól látom, hogy csillognak. Habár öleléséből elengedett, a kezemet még mindig fogja.
Én Ricsi kezét fogom, Ash meg az enyémet...
 - De, valami nigga gyerekkel mentek szobára.
 - Hát, már öt perce felmentek.
 - Remek...
 - Ahanm [vagy lehet, hogy n-betűs változata is van, csak én nem tudok róla], persze.
ezzel is éreztetve, mennyire bírja a fejem
üzeneteket vagy ölelést...
Mielőtt elengedett volna öleléséből, éreztem, hogy beszippantotta a parfümömet.
 - Hüm...
 - És komoly, ezért dobott?
 - Igazából én is... és ő is.
 - Nem teljesen... Ahj, ez bonyolult...
 - Akkor kezdd az elején – mosolyogja.
 - Ne nevess, ez nem vicces! – mosolygom én is.
 - Hát, először csúnyán hajba kaptunk, mert rányomult egy csajra valami iskola vacsorán, amire én nem tudtam menni. Azt mondta, nem érdekli a csaj, meg semmi nem volt. Viszont én már nem bíztam meg benne annyira... Bejelölte ezt a csajt faceén, megváltoztatta a jelszavát, nem akart velem talizni... Aztán végül csak elmentem hozzájuk, és egy szót sem szólt. Mikor hazaértem, megírta, hogy  - Hogy nekem ez még korai...
 - Hát, egy pasi jobban megérti egy másik pasi gondolkozását. Nem úgy, mint én.
Egyébként, fáj neked ez az egész? – kérdezte tőlem, és rám szegezte a tekintetét és cinikus mosolyra húzta a száját.
Nem tudtam, hogy most fel kellett volna kapnom a vizet a mosolya miatt, de az egész arc kifejezése arckifejezése idegesített. Sokkal másabb volt, mint a buli legelején. Idegesített, és erről nem ő tehetett, és a mosolya sem.
Egy nyomorult...
És ez olyan...
3. nap: 
Miután kiléptünk a kis zsákutcába, ahol Ashek laktak, Ricsi elindult egyenesen ki abból, majd a főútra tértünk. Mivel nem ismertem az utat, és azt sem mondta, hova fogunk menni, rákérdeztem.
 - Hó-hó, ácsi – cövekeltem le, és nem mozdultam el a helyemről, ő pedig visszafordult –, ugye nem gondolod komolyan, hogy majd én elmegyek hozzátok két órás ismeretség után, és ott szépen...?! – fakadt ki belőlem a kérdés dühömben.
- Te... te most mire gondolsz? – fordult hátra és a szemembe nézett nézett a szemembe [az előbb egyszer már hátrafordult].[innen hiányzik egy enter, mert az előbbit Ricsi mondta, a következőt meg már Leilani] - Hogy majd én elmegyek hozzátok, és szépen megfektetsz...
- Te jó ég – akadt el a szava két percre, majd a hasát fogta a nevető görcstől nevetőgörcstől, ami kitört belőle.
- Jaj, te kis butus – odajött oda hozzám, hogy megöleltjen, és összegubancoltja a hajamat.
- Egy páran – mondtam, és elkezdtem szipogni. eElőjött minden. Az, amikor Ő mondta nekem pont ugyanezeket a szavakat, a „butus” jelzőt,; az összes együtt töltött pillanat.
- Ha nem lenne az, akkor nem szipognál – feleli, és elkezd idióta fejeket vágni, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült is neki, mert, mikor felfújta az arcát, olyan volt, mint egy hörcsög, aki épp betömködte a pofazacskójába a kapott ételét, a szemöldökét pedig összeráncolta, és én pedig az idétlen pofavágásán elmosolyodtam.
- Hidd el, én sem szeretem, pedig mostanában ez teszi ki a napjaim jó részét.
- Tudom – felelem, majd hozzábújok, és így elindulunk tovább az úton.
amit kövekkel borítottak be, ahelyett, hogy lefestették volna.
ha összegyűlik a money pénz [nem kell indokolatlanul angol szavakkal dobálózni], akkor megcsináltatja a mi kis kéroónkat hasonlóra. Anya ezen jót mosolygott, mivel tudja, hogy a szomszédokat megenné a penész, milyen jól is megy nekünk... Pedig nem, csak jól spórolnak. Anya mindig inkább ránk költ, magának meg alig vesz valamit, pedig mióta gyűjt egy rohadt elektromos biciklire [ha csak a gyerekeire költ, magára semmit, akkor hogyan tudna gyűjteni?]. Nem mondom, hogy szegények lennénk, inkább az a közép réteg középréteg. Megvesszük, amit kell és szükséges, néha még többet is, mint szeretnénk, de mégse visszük túlzásba.
- Ez a ti házatok? – kérdezem, és ámulatba esem, a házat látva. - Indokolatlan szóismétlés; nyilvánvaló, hogy attól esik ámulatba.
- Aha – feleli. – Miért ? Miért? Talán tetszik?
- Akkor jó, örülök, hogy nálad megüti az elmegy-kategóriát - vág vissza, és oldalba bök, később elkezd matatni a zsebében: a kulcscsomóját keresi. Kissé nehézkesen, de előkapja a keresett tárgyat, behelyezi a zárba, elfordítja, és már mehetünk is.
- Csak ön után, kisasszony - mosolyogja, és befelé mutat.
- De lehet. Kérlek, ne fújd fel a dolgot, én csak... én csak bohóckodtam.
Azt hiszem, kezdem megkedvelni.
Megint a vesztembe rohanok, már megint abba fogok... Mikor belépünk a szobába, feloltja a lámpát, én pedig megpillantom a szobáját. Egy normális, fiús szoba. A stílusából adódóan egy Bob Marley festés vagy talán falmatrica van az üresebb részen, azon a részen, ahová az ágyát rakták, körülötte pedig hegyek rajzolódnak ki, valamint egy éjjeli asztal, rajta a sárga lámpájával és a vekkerrel.
Az ágy másik oldalán az éjjeli szekrény éjjeliszekrény, rajta a sok limlommal, majd az íróasztala rajta a számítógéppel, és a könyvekkel; mellette a gitár, és eldugva a vízipipája.
Rá szeretnék kérdezni, hogy ő hogyhogy ilyen rend mániás rendmániás fiú létére, de félek, megbántom, így inkább nem teszem. Leül a forgószékére, én az ágyára. Körbe forog Körbeforog a székével, majd mélyen a szemembe néz, és
 - Na, van itthon vodka, whisky, pezsgő, sör, bor. Mit kérsz?
 - Tényleg semmit – mosolyodom el, és a kezemmel nemlegesen hadonászok nem legesen magam előtt.
- Hát én így biztos haza nem engedlek nem engedlek haza, igyál nyugodtan, holnap reggel meg hazaviszlek Chris kocsijával.
 - És a szüleitek nem akadnak ki, ha itt alszom?[ide is hiányzik egy enter] - Csak apa van már nekünk – feleli, és elcsuklik a hangja.
 - Majd később, tudod, az italtól könnyebb erről beszélni – áll fel a székről, és a térdemben kapaszkodik meg, hogy jobban megbírja meg bírja tartani magát, hiszen elém guggolt.
 - Talán egy kis whiskyt, energia itallal energiaitallal – kacagom. – De kérek egy kisebb poharat hozzá, ha lehet.[innen is hiányzik egy enter] - Természetesen, már hozom is.
Kiment a konyhába, én pedig benn maradtam, így jobban szemügyre tudtam venni a szobáját. Az asztalon négy képet láttam, amiken szerepelt. Az elsőn egy közép idős középkorú nő volt vele, és Ricsi még fiatalabb voltnak nézett ki [így nem ismétlődik a 'volt']. Mosolyogtak rajta, ha jól sejtem, ez itt kint a kertben készülhetett, mert mintha a ház sarka lenne picit benne a képben. A másikon az apjukkal vannak; Chris nagyon mosolyog, Ricsi idióta, erőltetett fejet vág, az pedig apjuk apjuk pedig komoly arcot, a háttérben pedig egy tengerpart van. A harmadikon Lolittával és Chrisszel van valami bulin, és már nagyon jól álltak, látszik Lol arcán és mosolyán.
Hirtelen összeszorul a torkom, és mintha kő nehezedne a szívemre... Közelebb megyek az asztalhoz, megnézni a dátumot, ami a képen látszik sárga számokkal: 14/Feb/2014 .. Egy kő esik le a szívemről, hogy ez nem most volt, és talán nincsenek együtt... Reménykedni kezdemk. Szépen, óvatosan visszahelyezem a képet helyére, és akkor... hirtelen Ricsi lép be az ajtón, kezében az italokat tartó tálcákkal. Én gyorsan a szívemhez kapok, és nyugtatni kezdem magam,; azt hittem, szívinfarktust kapok.
 - Hé, nyugi van, csak én vagyok – mosolyodik el.
 - Á, csak majdnem szívinfarktust kaptál és sikítottál.
 - Jól van na...
 - Azt a képet néztem meg – mutatok az említett tárgyra, mikor már visszaültem az ágyra. Ricsi leteszi a tálcát az asztalra, jobban megnézi a képet, egy ideig nézi fürkészi, majd lefordítja a képet, hogy ne is lássuk.[megint enterhiány] - Ezzel ne is foglalkozz, elfelejtettem kihajítani.
 - Ha nem lenne az, akkor nem lenne kint a képetek...
Megint csak azt tudom írni, hogy olvass sokat, és olvasd át a legépelt bejegyzéseket, mielőtt közzéteszed őket! A szókincsedet is van hova fejleszteni, az előbbi tanácsom pedig ebben is segít! (5/1)
9. Hitelesség, történetvezetés. Minden részre jut legalább egy, fejfájdító logikai bukfenc, ami azt bizonyítja, hogy nem gondolod át a dolgokat kellőképp. Amikor két-három hónap elteltével írsz új fejezetet, azért olvasd el az előzőt, hogy mégis mi történt, hogy ne mondj ellent magadnak!
Kezdjük az "első nappal", amikor ezt írod: 
 - Kész vagyunk, mehetünk – felelte mondta. - Ezt Soph mondja. Előtte annyi történik, hogy elmegy átöltözni, majd, mikor visszajön, el sem hangzik kérdés, mégis leírod, hogy "felelte". Lehet, hogy a fejedben elhangzott valami, csak menet közben elfelejtetted leírni... És most azt hiszed, hogy csak kötözködni akarok, és hogy ilyen apróságon fennakadok, de ez még csak a bemelegítés volt!
A második nap. Igazából mindhárom naphoz kapcsolódik ez a baki. Mert annak ellenére, hogy Leilani már be volt csiccsentve, mikor Soph-fal visszatért a bulira, ez semmiben nem nyilvánul meg, kivéve talán abban, hogy a barátnője nevére nem ugrik be neki, kiről van szó. És ez korántsem elég. Ettől az egy apróságtól - amit józanul is el tudnék róla képzelni - eltekintve semmi nem utal arra, hogy tisztában lennél a ténnyel: Leilaninak elvileg részegnek kéne lennie.
De még ezt a bakit is tovább fokozod, amikor lezajlik a következő párbeszéd a 3. részben:
- Kedves vagy – felelem. - De ezzel nem veszel le a lábamról. – mondom ki az utolsó szót is, és nyelvet öltök rá, minek láttán elmosolyodik.
- Te lány, veled nem lehet kedvesnek lenni? Mit szeretsz te? Ha bántanak és beléd rúgnak? – néz rám, szegénynek keze ökölbe szorul és az arca kezd egyre pirosabb lenni. Még így, sötétben is nagyon jól kivehető, mennyire mérges és ingerült.
 - Éjszaka tizenegykor?!fakad ki belőle a kérdés, és látom, megint feldúlt.
Mint látod, még mindig pirossal jelöltem a helyesírási hibákat, világosabb színnel pedig a logikai bakikat. Az első. Ricsi az egyik pillanatban elmosolyodik Leilani egyszerű incselkedésén, utána meg minden előzmény nélkül ideges lesz. Előbb "elmosolyodik", majd egy betű elteltével már ki van akadva, ökölbe szorul a keze és elvörösödik. Mi a franc? De még csak ezután jön a kedvenc részem: az, ami szerint tizenegy óra van. Akárhogy is próbáltam ezt kilogikázni, nem sikerült.
1. rész: Én vagyok az egyetlen, aki hajnali kettő és három táján képes a házuk ajtaján kopácsolni és üvölteni neki, hogy jöjjön velem Ashtonék bulijába.
2. fejezet: Lassan kezdek forrni a dühtől, hogy eljövök vele, ő pedig 10 perc után eltűnik, és nem szól semmit... Ekkor tehát tíz perce voltak a buliban, max öt perc múlva összeakadnak a szülinapos Ashtonnal, aztán Leilani kimegy a kertbe Ricsivel. Beszélgetnek. Mivel a teljes beszélgetés nem kerül terítékre, ezért nem tudhatom, pontosan mennyi ideig tartott, de úgy végződik, hogy elmennek Ricsihez. Nemsokára oda is érnek, és lezajlik az a párbeszéd, amiből kiderül, hogy este tizenegy óra van. Ezt... hogy?
A történetvezetéseddel semmilyen szempontból nincs bajom; az eseményeket (a bakik és az időkiesések ellenére) megfelelő tempóban vezeted, nem részletezel olyasmit, ami lényegtelen, és nem is ugrasz át olyat, ami fontos lehet az olvasónak. Azonkívül a fejezeteket megfelelően zárod le, kellőképp felcsigázva a szemlélődőt, aki ily módon biztosan érdeklődni fog a folytatás iránt is. Mint én. (5/2)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. A trailereddel nincs problémám, bár szinte senkiével sincs, elvégre nem értek a videókhoz. Függeléknek számítom az érdekességeket, ami csak lendít az összhatáson. Ötletes és egyedi a címed, a fülszöveged, az oldalaid (itt az érdekességekre gondolok igazából), a történeted alapötlete, a stílusod és a történetvezetésed. Le a kalappal! (5/5)

A tartalom összesen: 75/41


A blog egésze: 115/76


Kérlek, ne vedd zokon, ha valahol nyers voltam, nem állt szándékomban bántani téged, igyekeztem építő, segítő jellegű kritikával szolgálni. Ha úgy érzed, nem sikerült, akkor beszéljük meg!
Nessa voltam, az okozott agykárosodásokért nem tudok felelősséget vállalni. Megértéseteket köcönyöm!
xx

2 megjegyzés:

  1. Úristen! :O
    Kedves Nessa, ne haragudj, hogy csak most írok kommentet. Természetesen már aznap mikor írtál elolvastam, csak sajnos nem tudtam gépközelbe kerülni (a suli miatt.. :/).. Iszonyatosan köszönöm a kritikát, hogy időt szántál a történetemre. Nos, igen a hitelességen dolgozom jelenleg, és kutatok mivel nem tudom, milyen egy "függő" élete és gondolkozása. Cseppet sem könnyű, hiába gondoltam, hogy ez hopp menni fog. Igazából semmiféle gúny sem irónia nem származik a címből. Leilaninak ez a "tökéletes" öngyilkosság avagy bosszú Thomasnak. Thomas drogozott Leilani pedig tudta vagyis sejtette, és pont ezzel szeretné kioltani az életét. Tudom fura egy felfogás, talán beteg is, de na ez vagyok én.. Egyébként én is a gyors halállal értek egyet. Ricsi neve teljesen véletlenül ugrott be, az egyik volt osztálytársamról (bár magam sem tudom miért ugrott be..). Egyáltalán nem olvasok SZJG-t viszont imádom a Wattpados sztorikat. Köszönöm szépen a javításokat igyekszem mihamarabb javítani, bár erősen gondolkozom az átíráson is. :)
    Köszönök szépen mindent, drága Nessa! <3

    Ölel és puszil a te szerkesztőtársad:
    Cat L. Loud

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cat!
      Semmi baj, megérte várni a kommentedre. Én köszönöm, hogy hozzám fordultál! :D Ó, nekem nem volt világos, hogy ez is benne van a címben, de így máris még jobban tetszik. :) Egyáltalán nem fura, sőt, teljesen logikus számomra. Örülök, hogy nem olvasol SzJg-t, mert azok, akik így tesznek, nem esnek áldozatául ennek a manipulatív, felhypolt, de igazából semmitmondó regényfolyamnak. Nagyon szívesen, remélem, tudtam segíteni! :)

      Millió puszi:
      Nessa

      Törlés