2017. március 12., vasárnap

Nessa-kritika #13 - Demetria: Volleylove

Volleylove

A kinézet
1. A fejléc. Perrie egyik kifogástalan munkájával van dolgom, szóval, ahogy az várható volt, nem sok mindenbe tudok belekötni. A háttér, a karakterek kivágása, a cím, minden tökéletes; egyedül a szembetűnő "by: Perrie" feliratot érzem túl soknak, de ez apróság. A felhő-megoldás hibátlanul lett megoldva, azonkívül a fejléc színei tökéletesen passzolnak a design többé részeiéihez. Fölösleges tovább ragoznom, ugyanis csak pozitívumok lesznek belőle... (6/6)
2. A háttér. Tökéletesen passzol a design többi részéhez, a fejlécet is beleértve. (2/2)
3. A bejegyzések és modulok háttere. Átlátszóak (a modulsáv pont egy tökéletes árnyalattal sötétebb, mint a háttér), és ez szuper, de ami még jobb, az a narancssárga keret, amit kaptak. (2/2)
4. A betűszín, betűtípus, betűméret. Konkrétan minden rendben van. (Most minek kerítsek pozitív jelzőt egyesével a blogod minden betűjének mind a három szempontjával kapcsolatban, ha egyszer egy az egyben szuper az egész?) (3/3)
5. Az effektek. Képeffektek nincsenek, de nem is hiányoznak, mert a linkeffektek pont jók úgy, ahogy vannak. (2/2)
6. A modulok. Hét modulod van, mindegyiknek egyedi a neve; egyedül a sorrendjükbe tudok belekötni egy icipicit. A "szurkolók" szerintem mehetne legalulra, mégsem olyan fontos, mint a többi. (12/11)
7. Bejegyzéselrendezés. A dátumfejléc rendben van, de a száraz "bejegyezte" helyett én a helyetekben kitalálnék valami olyan fantáziadúsat, mint a modulneveitek. Például "lejátszotta", vagy ilyesmi (ez csak egy hülye, random példa; csak érzékeltetni akartam, hogy mire gondolok ezzel). (3/2)
8. Ötletesség, egyediség + könyvborító, stb. Egyedi a blogotok színvilága, a fejlécen szereplő karakterek, a betűk igényessége, a szolid, de szép, túlcsicsázatlan linkeffekt és a modulnevek. Szóval gyakorlatilag minden. (5/5)
9. Az összhatás. A blogotok rendezett, kellemes benyomást kelt, és azonnal nem mindennapi történetet sejtet. (5/5)

A kinézet összesen: 40/38


A tartalom
1. A cím. Amellett, hogy a lehető legtalálóbb ehhez a történethez, még egyszavas is. Persze, visszahúzza az, hogy angolul van (a magyar bloggerek beteges mániája, hogy nyolcvan százalékban angol címekre keresztelik a blogjaikat, mert miért is ne), de ezzel ezúttal nem az a fő problémám, hogy magyarul jobban hangzana, hanem 1. nem azt jelenti, amit ti akartatok 2. ha már egy Japán-központú blog, akkor még annyi köze sincs az angol nyelvnek hozzá, mint a többi hasonló bloghoz. Visszatérve a jelentésére, a 'volley', ha nem kapja meg a 'ball' utótagot, amivel a röplabdát jelentené, sortüzet, (szó)áradatot jelent. Még szótárban is megnéztem, hogy biztosan felfrissítsem a tudásomat ezzel kapcsolatban, és a gugli fordítót se kelljen megkérdeznem, hogy biztosan ne mondjak nektek hülyeséget. Így a 'volleylove' sortűz-szeretetet jelent, a - szerintem - röplabdaszeretetnek szánt jelentés helyett. De, gondolom, azokat, akiknek nem kritikát kell írniuk a blogotokról, és a 'volleyball' miatt a volleyt önmagában is a röplabdával azonosítják, ez egyáltalán nem zavarja, csak mindenképpen szükségesnek éreztem kitérni rá - legalább írtam valami kritikának nevezhető szösszenetet is a sok száraz tényközlés és/vagy dicsérgetés után. (6/2)
2. A fülszöveg. Egyetlen apróságon kívül, ami hibaként szemet szúrt, de lehet, hogy nem is számít annak (a sport őrültjei), tökéletes. Megfelelő hosszúságú, a történetet kellően előrevetíti, épp kellő mennyiségű információt fed fel; és nagy megkönnyebbülésemre nem is úgy kezdődik, hogy "XY egy átlagos lány" - amiért hálával tartozom nektek. Meg azért is, hogy nem a szerelmet helyezi középpontba a fülszövegetek. Nem az a fő költői kérdés, hogy "vajon egymásra talál-e Barbi és Béla", hanem az egész sporttal kapcsolatos dolgokat jelenít meg, ami amellett, hogy egyedi, valóságos felfrissülés is, és egy ritkább irányzathoz tartozik a blogok illetve fanfictionök között. (5/5)
3. Az oldalak. A fejezetes oldalt nehéz elrontani, amíg az ember rendesen vezeti, ahogy ti. Az 'információk' teljesen rendben van, esetleg rólatok, mint a blog íróiról lehetett volna még pár információmorzsát elejteni. A rajzokhoz hasonlóval már több blogon is találkoztam, és még mindig ámulok és bámulok, hogy ilyenekre hogyan képesek mások, amikor nekem egy tisztességesebb pálcikaember lefirkantása is gondot okoz. Egyszóval nagyon tetszik ez az oldal, mivel a művészetnek ezt az ágazatát szívesebben csodálom, mint űzöm! (4/4)
4. A prológus. Mindig nehézkesen kezdek bele az olyan, "kifejtősebb" pontokba, mint amilyen a prológus és a történet pontja. Ezért is szoktam a külcsínnyel kezdeni, persze olyan formában, hogy az a tartalomhoz közelebb álljon, mint a kinézethez (ha ennek van valami értelme). Szóval kezdeném azzal, hogy a prológusotok hála az égnek sorkizárt, megfelelő hosszúságú, és az elejére írt megjegyzést is egy igényes sorelválasztóval különítettétek el.
Ennyit a pozitívumokról. Kezdjük annál, amit még - fogjuk rá - kíméletesen meg tudok fogalmazni. Ugye a történeteteknek már a szándékolt címétől fogva a röplabdának kéne a középpontjában állnia (most azt hagyjuk, hogy igazából sortűznek...), a fülszöveg után pedig legalábbis elvárnék egy Japánt helyszínként - ehhez képest a prológusban az olvasók szeme közé vágtok egy Londonban játszódó, a röplabdához csak a legkisebb mértékben kötődő, összecsapott, nem túl mély gondolatvilágú és sokszor elég gyermeteg hangvételű írást - az utóbbiakat még kifejtem, nyugi, nem mocskolódok, csak felvázoltam az első benyomásomat. Mert mi is a prológus története? Dzsudzsi és Demi - akik természetesen titeket, írókat képviselnek, és ordít róluk, hogy csak azt élik át, amit két Japán-rajongó magának megálmodott - várost néznek Londonban, egy szórakozóhelyen kapásból összetalálkoznak két japán sráccal, akik közül mindkettőnek meg is tetszik egy lány, és ahhoz képest, hogy a lányok 15 évesek, kapásból ott alszanak a maguk álompasijánál, ehhez képest mégsem történik köztük semmi, mert amint legalább egy nyamvadt csókra kerülne a sor, elkezdenek habogni, hogy maradjanak barátok. Ez... Oké. Értem én, hogy fiatalok vagytok, akik rajongók, és higgyétek el, hogy nekem is volt olyan korszakom, amikor ilyen szinten álltam, de könyörgöm, azt én nem publikáltam! Egy történet nem alapulhat csak és kizárólag az írója vágyálmain, és főleg akkor nem, ha az az író annyit sem tud a világról, hogy egy ilyen szituációt legalább valamennyire életképesen és hitelesen meg tudjon jeleníteni! Komolyan, még ötletesnek is találtam volna azt, hogy Japánt két japán sráccal, a röpit meg egy ilyen, pár bekezdéses röplabdameccsel helyettesítitek - mert ez így valóban egyedibb, mint egy Japánban játszódó, csak röplabdáról szóló prológus -, ha nem csapná agyon ezt a pozitívumot az a sok minden is, amit még csak ezután fejtek ki!
Szóval a prológus által megjelenített történettel az az egyik agybajom nagy bajom, hogy nincs elég köze a történethez, amit a cím, a fülszöveg és a többi fejezet boncolgat. Vagyis, ha csak ennyi hibája lenne, azt mondom, oké, hiszen, ahogy pár sorral fentebb kifejtettem, ezt egyediségnek is fel lehetne fogni. De még azt sem mondhatnám, hogy megismerjük belőle a két főszereplőt, ugyanis róluk - a hajszínükön és a magasságukon kívül, amit egyébként untig emlegettek - semmit nem tudunk meg! Nem mintha a két japán srác kidolgozottabb lenne; kínosan és fájdalmasan egyértelmű, hogy körülbelül annyi a szerepük, hogy megszemélyesítsék a két írónő vágyálmait (amik ezek szerint kimerülnek abban, hogy legyenek helyesek és japánok). Semmi mélyebb érték nincs egyikben sem, azonkívül már az első pillanatban imádják a főhősnőket; és erről a rajongásról sem derül ki, hogy konkrétan mi váltja ki. Oké, én elhiszem, hogy pl. Demi cuki, mert alacsony, de ez nem ad okot a "szerelem első látásra" bekövetkezésére! Bár, hogy őszintén megmondjam, tapasztalt fanfiction-olvasóként a prológus első fele után eleve nem is számítottam többre, mint egy-két cukormázból kiszabdalt, tökéletesnek beállított, de valójában üres álompasira meg főhősnőre, akiknek a szerepe kimerül abban, hogy rájuk talál a szerelem, amiről a kitalálójuk álmodozik.
De ha a hitelességgel és a karakterekkel kapcsolatos problémáimat egy pillanatra félreteszem, akkor sem áll meg a partivonat, mert a megfogalmazás is megér egy misét. Nem a helyesírásra gondolok - bár az semmi, és később sort is kerítek rá -, hanem többek között a kifacsart, magyartalan szórendre - bár ezt a fogalmazásnál taglalom bővebben -, illetve a szereplők epitheton ornansaira. Imádom a görög mitológiát, de volt egy nagy különbség a görög eposzok és a ti történetetek szereplőinek állandó jelzői között: az előbbiekéi legalább hangzatosak és drámaiak voltak! El sem tudom mondani, mennyire idegesítő volt ezredszerre is azt olvasni, hogy "a lány", "az alacsonyabbik", "a magasabbik", "a vörös", "a barna"! Most mondjam azt, hogy meg lehet ezt a történetet fogalmazni úgy is, hogy ezeket vagy a két főhősnő nevét ne kelljen untig ismételgetni? Vagy, hogy esetleg mondani kéne a szereplőitekről valamit a hajszínükön és a magasságukon kívül?! Bocs, de ez nagyon ki tud borítani. Rendelkezésetekre állt egy egyáltalában véve nem rossz alapötlet, és mit kezdtetek vele? Hoztatok négy sablonkaraktert, akik hadd ne ismételjem el, milyen mélységű motivációkkal operálnak, beraktátok őket egy olyan közegbe, aminek csak minimális köze a történet két alappillérének szánt akármikhez - Japánhoz és a röplabdához -, és egy halom logikai bukfenccel és fejfájdítóan gyermeteg "fordulattal" elmeséltetek egy teljesen semmilyen és értelmet tekintve úgy egyáltalán még egy rozoga lábon sem megálló történetrészletet. Na pontosan ez az, ami intelligens olvasó figyelmét nem kelti fel! Eskü, önmagában még az a koncepció is tetszett volna, hogy nem Japánban és nem pont röplabda-központúan írjátok meg a prológust; elvégre ott a két japán srác és a rövid röplabdameccs. De inkább hagyom a karakteres pontra azt, hogy mit műveltetek a két japán szereplőtökkel, vagy magukkal a főhősnőitekkel, ha már itt tartunk.
Sajnálom, de az egyedi koncepciót csak alig tudom értékelni, mert még azt is agyonvágja a temérdek negatívum, amiket szerintem nem kell, hogy megint felsoroljak. Elnézést kérek a kemény savazásért, de szeretném, ha eljutna a tudatotokig, amit locsogok; az meg úgy nem fog menni, ha csak kellemes jelzőket használok! (5/1)
5. A történet. Vannak neki ugye a külsőségei. Sorkizártra állítottátok; nagyjából megfelelő hosszúak; az előzetes megjegyzéseiteket egységes sorelválasztóval különítitek el - egyszóval ezzel minden rendben. Nem így a "lábjegyzetekkel". Olvastatok ti már regényben (ami nem kötelező olvasmány; tehát 21. században íródott) lábjegyzeteket, megcsillagozásokat? Nem véletlenül nem. Ezek kiszakítják az olvasót a közegéből; visszarángatják a valóságba, és ha bele is merülne az olvasásba, a csillagot látván rá kell jönnie, hogy nem Japánban van, hanem egy blogot olvas, amin lábjegyzetek vannak. Ráadásul aki ilyen témájú blogot olvas (most a kritikaírókat ne számoljuk bele), az ennyire alapszinten már talán tud japánul, vagy tévedek? Az meg, hogy a parittyakötést, a heterokrómiát és a felső nyitást kiírtátok lábjegyzetbe, már egyenesen fejfájdító, és az olvasó hülyének nézésével egyenlő. Én se mellékelek a kritikámhoz lábjegyzetet (pedig lehet, hogy van, akinek hasznos lenne, de most nem ez a lényeg), mert tudom, hogy iszonyat nevetséges lenne, mert aki ismeri az adott kifejezést, az kiröhög, aki meg nem, az amúgy is vagy rákeres guglin, vagy a szó ismerete nélkül próbál rájönni a jelentésére a szövegkörnyezetből. Szóval ha a japán lábjegyzeteket nem is veszitek ki, ezt a hármat feltétlenül.
Amit pedig végképp nem értek, az a magyar prológuscímet követő chapterezés. Ennek a blognak még mindig alig van köze az angol nyelvhez, és ennél még azt is szívesebben venném, ha japánul lennének a fejezetek címei, de az, hogy az egyik magyar, a másik meg angol, csak azért, mert a prológusra nem ismeritek az angol szót, az már túl sok! (5/3)
Térjünk át a történetetek alapötletére. Két magyar lány Japánba megy röplabdázni. Maga Japán, mint fanfiction-helyszín, nem túl egyedi, de még így is inkább az, mint pl. London, szóval ez nincs teljesen veszve. A két lány, mint főszereplő, viszont abszolút sablon - ha nem egy, akkor mindig kettő főszereplője van a blogos történeteknek, és már nagyon fárasztó, hogy azok mindig lányok. De nem is számítottam másra; megszoktam már. Ellenben a röplabda, mint főelem, már nem fordul elő minden blogsarkon, és az egyenesen felüdülés, hogy sporttémájú a fanfiction, és mégsem a fociról szól, mint az esetek túlnyomó többségében az lenni szokott. Az alapművet (Haruichi Furudate, vagy mi) nem ismerem, de ez az első ilyen fanfiction, amivel eddigi blogos pályafutásom során találkoztam, szóval annyira mégsem lehet agyonhasznált.
Adott tehát egy nem túl sokszor újrahasznált alapú, ugyanakkor műfaját tekintve mégiscsak fanfiction történet, aminek két, röplabdarajongó főhősnő áll a középpontjában, akik Japánba utaznak. Ez összességében, mondjuk, legyen: (10/6)
Jöjjön hát a feketeleves kivitelezés. Egyenlőre még csak két fejezet van fent a prológuson kívül, szóval nem kell elkeseredni a savazásomon, mert ebben a fázisban még minden menthető, ennyit még újraírni is simán lehet - ha ér nektek annyit egyrészt a blog, hogy foglalkozzatok ezzel, másrészt a tanácsom, hogy megfogadjátok. De az a dolgom, hogy véleményezzek, szóval kezdjük is.
A prológus kapcsán már sokat említettem a nyűgjeim közül, de itt is fel kell őket sorolnom. Az egész történetről ordít, hogy éretlen, tapasztalatlan, rajongástól elvakult lányok írták, ami már önmagában is épp elég lenne, de kénytelen vagyok kifejteni. A kevés leírás, ami található a történetben, nevetséges. A párbeszédek úgyszintén. A karakterek pláne. Ezekről mind a következő, 6. pontban. A stílus, amiben íródott, gyermeteg, kiforratlan, összecsapott, átgondolatlan. A fogalmazás hemzseg szórendi és szóismétlési hibáktól, de elírásoktól ugyanúgy. Ezekről a 7. pontban. A helyesírás csapnivaló - vesszők abszolút hibás használata, helytelen párbeszédek, satöbbi -, részletesebben a 8. pontban. De az egészben a legleírhatatlanabbul elrontott elem a hitelesség. Minden bekezdésben logikátlanságok, ellentmondások, logikai bukfencek; egyszóval olyan történések, amik a való életben soha nem történnének meg, és ezt a két tapasztalatlan kislány írópalántán kívül mindenki tudja. A kivitelezés ergo - előre is bocsánat a kifejezésért - minden létező szempontból el van cseszve, és nem sok minden van, amit díjazni tudnék benne. Sajnálom. (10/1)
6. Leírások, párbeszédek, a karakterek. Egyetlen tisztességesnek nevezhető leírás sincs. Sehol. Sem a prológusban, sem az első fejezetben, sem a második fejezetben. Ez már önmagában is katasztrófa lenne, de ezt a tényt ezerszeresen felnagyítják a próbálkozásaitok a leírás-írásra. Semmilyen más jelzőt nem lehet látni az irományotokban, mint a magasat, a törpét, a vöröset meg a barnát. Remélem, mostanra már ti is érzitek, hogy ez így minden, csak nem oké. Ha semmilyen jelző nem szerepelne, akkor azt mondanám, oké, megesik, a 21. századi bloggerek között már egyre többször; elég időm volt megszokni. De olyat még soha nem kellett kritizálnom, aki négy ennyire sekélyes és egyoldalú és unalmas jelzővel letudott volna három fejezetnyi leírás-használatot. És ez a szívfájdalmam egészen új szintje.
Ezután a magasabb embereket figyelte, hátha meglátja a nálánál magasabbat. - Nemcsak szóismétlés, de tökéletes példája is annak, amit írtam.
Demi a korához képest alacsony korához képest, s nem túl hosszú, barna haja és zöld szeme van, valamint visszahúzódó típus. - Itt ráadásnak szórendi hiba is van.
Ő korához képest magas, hosszú, vörös haja van, zöld és kék szeme (itt ki lehetett volna térni legalább arra, hogy a heterokróm), és ő a magabiztosabb típusba tartozik. - És ez a két példa tökéletesen összefoglalja, hogy mi a ti elképzelésetek a leírásokról. Ennyire egysíkú, sablonos szempontokat, mint a szemszín meg az erősen idézőjeles típus, egy általános iskolás is megír.
Az egyiknek fekete haja volt, és 16-17 éves lehetett. A másiknak fekete és fehér színű haja és bagolyéhoz hasonlító szeme volt, valamint egy idősnek egyidősnek tűnt a másikkal. - Már értitek, mire gondolok, nem? Ez nem leírás. Ez nem elég. Szeretem hinni, hogy a blogger már túllépett az olyan leírások szintjén, amik csak valaki korát, szem- és hajszínét említik. (5/0)
A párbeszédek... most mondjam azt, hogy siralmasak? Nemcsak azért, mert ordít róluk, hogy normális emberek között még hasonló sem hangzana el soha, vagy mert hihetetlenül lebutított, gyermeteg paródiái egy értelmes párbeszédnek, hanem azért is, mert még logikátlansági keretek között is alulmúlják az alsó határt! (5/0)
És végül a karakterek. Kifogytam a kifejező jelzőkből, úgyhogy most nagyon egyszerű leszek. A két főhősnőről két őrjöngő óvodás jut eszembe, de a fiú szereplőkről sem fiúk jutnak eszembe. Most mondjam azt, amit utálok hangoztatni, mert kegyetlenség, de attól még igaz? Hogy az ilyen fiatal és éretlen írópalántáknak nem lenne szabad nyilvánosságra hozniuk az írásaikat, mert nemhogy rétegelt, összetett, hiteles, emberszerű karaktereket nem tudnak létrehozni, de a sajátjuktól eltérő nemű karaktereket egyenesen porig rombolják azzal, hogy nem képesek őket legalább félig-meddig hihetően megírni? (5/0)
7. Stílus, fogalmazás. A stílusotok gyermeteg, kiforratlan, csapongó. Fogalmazás terén végre pozitívum, hogy nem az agyonhasznált E/1.-ben, hanem E/3.-ban írjátok a történetet, de ezt rögtön le is csapja az a tény, hogy szinte három bekezdésenként váltogatjátok Dzsudzsi és Demi szemszögét. De nemcsak ennyi - ott van még a rengeteg szóismétlés, az át nem gondolt, néha értelmetlen mondatok, na meg a kifacsart, magyartalan szórend is, amikre mind összeszedtem pár talált példát.
Pillanatokkal később valaki megfogta a lány vállát, mire az belemegborzongott az ijedtségtől.
 - Nyugi van! Csak elémfurakodtak, így egy ideig nem tudtam egy ideig kijönni - nyugtatta meg Dzsudzsi. - Hát nem sokkal magyarosabb így a szórend?
 - Ha jól látom, akkor ma este karaoke estet tartanak - próbáljta csábítani a kis barna a magas vöröset.
- Miért váltottál az eddigi múltról jelen időre?
Miután elkészültek, még nem indulhattak el, hiszen még csak este hét körül járt az idő, és a klub csak nyolckor nyitott. Így hát rendeltek egy kis japán kaját, amit Dzsudzsi könnyedén el is fogyasztott a pálcikájával
Megszólalt a zene, és ők teljes összhangban énekelték el az egész számot, úgy, hogy még a súgófalra sem néztek, hanem csak egymásra és a közönségükre. - Már megint jelenre váltottál.
Vastapsot kapott a A két lány vastapsot kapott, miközben lementek a színpadról - Így helyes a szórend.
 - Amúgy a nevem Kuroo. Téged hogy hívnak?
 - A nevem Dzsudzsinak - húzta ki magát, mintha felsőbbrendűséget akarna mutatni az idősebb fiúnak felé mutatni.
- Így szóismétlés sincs a két soron belül, és a végének is van egyrészt rendes szórendje, másrészt értelme (úgy értem, így kapcsolódik a feltett kérdéshez).
 - Mennyi idős vagy? - húzta fel a szemöldökét a fiú.
 - Teljesen kiment a fejemből. Olyan kellemesen beszélgettem veled! - tette a kezét a tarkójára. (5/1)
8. A helyesírás, szókincs. A szókincsetekre azt mondom, tűrhető, de a helyesírásotokon még van mit csiszolni. Nyugi, még így is sokkal helyesebben írtok, mint sokan mások, akik írópalántáknak nevezik magukat, de azért vesszőügyileg például még sokat kell fejlődnötök. Lássuk, mire gondolok!
 - Nézd! - mutatott el valamerre, barátját figyelemre szólítva. - Ott van egy éjszaki szórakozóhely, és a szállásunk is közel van hozzá. Átmegyünk ma este? - kérdezte lelkesen a békésen ülő, vörös hajú lányt.
Ezen szavak hallatára az eddig unalmasan unottan üldögélő lány szintén az ablakhoz tapadt, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy régen ismert barátja igazat mond-e. - Ez most szóhasználati hiba; unalmasan nem lehet ülni, unottan már annál inkább.
London minden szegletének megnézése után [azt kétlem], délután öt óra felé mentek el szállásukra. Ott kipakolták azokat a dolgokat, amikre a közeljövőben szükségük lesz.
Demi úgy negyed óra múlva jött ki, haját és magát is törölközővel takarva.
Egymásra néztek és nekielindultak ahhoz a pulthoz, ahol jelentkezni lehet.
Megbeszélték, hogy a Womanizer című számot fogják duettben énekelni. 
Azok, akik ezt látták és hallották, nagyot néztek, hogy ez a két külön világ, hogy lehet ilyen szoros kapcsolatban. Miközben énekeltek, két srác ült le az italos pultnál, és ők is a lányokat bámulták.
 - Igen, szeretem az alacsony lányokat - mosolyodott el Bokuto. - De úgy is úgyis veszíteni fogsz, Kuroo.
 - Szia, csajszi - szólította le japánul a lányt. - Bejössz nekem!
 - Bo-bocsánat! - dadogta Kuroo.
Kért két koktélt, és az egyiket odalökte Dzsudzsinak. (5/2)
9. Hitelesség, történetvezetés. A történetvezetéssel még nem is lenne nagy probléma - nem túl kiemelkedő, viszont azért nem rossz -, de a hitelesség, az... nos.
 - Én készülődök, oké? Fürdőt foglalom - intett a helyiség ajtaját fogva, s egy törölközőbe csavarta magát az alacsonyabbik. - Biztos én maradtam le valami fejleményről, de szerintem az emberek nem szoktak törölközőt csavarni magukra a zuhanyzás előtt. Azt sem értem, hogy ezt most hogy gondoltad. A csaj levetkőzik a szobában, és törölközőt csavar magára, mielőtt bemenne a fürdőszobába, vagy egyenesen a ruhájára rakja a törolközőt? Bocs a kiparodizálásért, de komolyan érdekel.
Igaz, próbáltak halkabban, mert nem akarták, hogy a sok brit hallja a két lány magyar szókincsét. - Igazán nem értem, hogy miért lett volna baj, ha a britek hallják a magyar beszédet; ezt kifejthetted volna. 
 - Te, Bokuto... én azt a vörös csajszit megszerzem magamnak, fogadsz velem? Ha veszítek, akkor segítek összejönni a barnával. Tudom, hogy szereted a törpéket. - Te komolyan el tudod képzelni, hogy egy épeszű ember kiejt ilyet a száján? Már nem azért, de mikor beszélt így egyetlen fiú is?
 - Hagyj békén. Lúzerekkel nem beszélek - válaszolt magabiztos kiejtéssel japánul. - Árulj el nekem egyvalamit. Illetve kettőt. Egy: Dzsudzsi mire fel ilyen nagypofájú? Kettő: Mit talál lúzeresnek a srácon? Tudom, ezt azért írtad bele, hogy ne egyből egymás nyakába borulás legyen, de ez így röhejesebb, mint a másik opció. Az ilyen teljesen indokolatlan "fordulatokról" beszéltem annyit.
Kuroo egy ideig próbálkozott, aztán módszert váltva csak beszélgettek. - Ja, mert addig nem csak beszélgettek, hanem, tudom is én, ölelkeztek?
 - 15 vagyok - válaszolt egy gúnyos grimasz közepette. - Már egy ideje ülünk itt és beszélünk... de egy italra sem hívsz meg? Úgy látom, nem ismered az itteni etikettet - nevetett fel a vörös. - Annyira fáj, hogy próbálsz a karakterednek valamilyen jellemet adni, de csak annyira futja, hogy indokolatlanul önteltnek állítod be... Ja, és mi ez a hirtelen fordulat? Az előbb még (természetesen csak se füle, se farka módon, de most a logikát keresem, tudod) lelúzerezte Kuroo-t, most meg számonkéri, hogy miért nem hívja meg? Komolyan?
Bevallom, eredetileg az volt a szándékom, hogy nemcsak az egész prológust, de a két fejezetet is ízekre szedem a fent látott módon, de őszintén, már nagyon régóta adós vagyok ezzel a kritikával, és nincs elég energiám sem ezt most megcsinálni. Hiszen már november eleje óta nem is jött új bejegyzés a blogotokra; az is lehet, hogy már rég letettetek a blogolásról, és akkor még ennyit is fölösleges volt vele fáradnom. Túl sokszor javítottam már át egész blogokat, akiknek a tulajdonosa egy kommentet se írt utána, szóval ezt most nem kockáztatom meg, ne haragudjatok, mert nincs annyi szabadidőm jelenleg, hogy ennyi órát kidobjak az ablakon, ha lehet, hogy nem is érdekel senkit. (5/1)
10. Ötletesség, egyediség + trailer, függelék, stb. Egyedinek nevezném a fülszövegeteket, bizonyos szempontból a prológus témaválasztását és a történet alapötletét, ami viszont messze nem kevés, szóval büszkék lehettek magatokra értük! Trailer nincs, ami nem számít, viszont a rajzokat függeléknek veszem, és azok egyenesen zseniálisak! (5/5)

A tartalom összesen: 80/31


A blog egésze: 120/69


Szeretnék egyúttal több mindenért is elnézést kérni. Először, hogy konkrétan kilenc hónap telt el a kritikátok megrendelése és a megjelenése között. Még engem sem érdekel a sok fárasztó nyűgöm és kifogásom, ezért nem koptatom itt velük a billentyűzetet, de higgyétek el, hogy nem tudtam rá előbb sort keríteni, hiába szerettem volna. Másodszor, tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy pozitív hangvételű kritika volt, és valószínűleg sok mindennel vérig sértettelek titeket, de esküszöm, hogy nem bántó vagy ártó szándékkal írtam azt, amit, mert ha valaki, hát én szívemen viselem, hogy az írópalánták a lehető legjobb irányba fejlődjenek. Ha még nem átkoztatok el, akkor kérlek, ne habozzatok megírni, ha igazságtalannak éreztetek valamit! Nem kérhetek bocsánatot azért, amit építő szándékkal leírtam, de ettől még ugyanúgy vérzik a szívem minden negatív jelzőért, amit egy kritikába bele vagyok kénytelen szőni. Ez mindig is így volt és lesz.
Nessa voltam, további szép hétvégét mindenkinek!
xxx

4 megjegyzés:

  1. Én csak ide tévedtem, de kihalok ezen a kritikán :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy megnevettettelek :D Jó, vagy rossz értelemben inkább? xD

      Törlés
    2. Kimondottan választékosan tudod megfogalmazni a negatív pontokat :D

      Törlés